Az egyik legnehezebb témáról – felnőttesen
“Ha egy évig nem tud valaki teherbe esni, akkor ő hivatalosan is meddő.” Kemény mondatokból nem lesz hiány a Nem jön a baba című műsor harmadik adásában.
“Ha egy évig nem tud valaki teherbe esni, akkor ő hivatalosan is meddő.” Kemény mondatokból nem lesz hiány a Nem jön a baba című műsor harmadik adásában.
Egyre nagyobb figyelmet kap a HPV, azaz a humán papillomavírus, amely nem meglepő, hiszen a méhnyakrák egyik okozójaként tartják számon. Fontos, hogy a tényekről és a részletekről is beszéljünk, amelyben segítségünkre dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, állandó szakértőnk volt.
A méhnyakrákszűrés témakörében tovább haladva most egy a nők életében gyakran előforduló problémáról, a méhszájsebről beszélgetünk állandó szakértőnkkel, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal.
Egy éve már, hogy a Négyszemközt a nőgyógyásszal rovatunkban fontos, a nőket leginkább érintő témákat dolgozunk fel állandó szakértőnkkel, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal. Most a méhnyakrák témakörébe kezdünk bele, amely roppant fontos és meglehetősen összetett. Tartsanak velünk, mert ezeket az információkat mindenkinek tudnia érdemes!
A terhesgondozás témakörét már elkezdtük a múlt hónapban, most pedig azzal folytatjuk, hogy a terhesség megállapítása után milyen vizsgálatok várnak a kismamákra, míg végül eljutnak a szülőszobába és világra hozhatják gyermeküket.
Egy nőben ezernyi kérdés kavarog a terhességet illetően. A biztonságot és a legtöbb választ a választott orvos adhatja, aki végig kíséri majd a várandóságon. Az előzetes kiigazodásban ismét dr. Börzsönyi Ágnes, szülész-nőgyógyász szakorvos segít.
A mióma szintén ijesztő szó lehet a hölgyek számára, hiszen rengeteg történet kering velük kapcsolatban. Kétségtelen, kellemetlen tüneteket, meddőséget okozhatnak és sokszor beavatkozást igényelnek. A kezelés kulcsa a miómák esetében is a rendszeres szűrővizsgálat. A részletekről dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk.
Július 13-án van a mióma világnapja. A méh izomzatában kialakuló többségében jóindulatú csomó rengeteg nőt érint, főként a 40 és 50 év közötti korosztályban.
Legutóbbi, gyógynövényekről is szóló cikkünk után több megkeresés is érkezett, hogy folytassuk ezen a vonalon, de bővebben kitérve a változókorra, vagyis a menopauzára. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos most is örömmel állt a rendelkezésünkre.
Szombat délelőtt doktorrá avató ünnepséget tartott a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Kara a Zsinagógában.
A női lét csodái mellett kár tagadni, hogy vannak nehézségei is. Ki ne érezte volna már a menstruáció előtti idegességet, a görcsös fájdalmat, vagy az erős vérzést?! Bár számos gyógyszert fejlesztettek ki a szakemberek, a természet is tartogat sok-sok segítséget. Erről beszélgettünk dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal.
A PCOS, azaz a policisztás ovárium (petefészek) szindróma tüneteiről, diagnózisáról már korábban kérdeztük dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvost, állandó szakértőnket. Most a kezelésről és a szabályok betartásáról esett szó, s ahogy eddig mindig, most is tabuk nélkül beszélgettünk.
Az endometriózis mellett a PCOS, azaz a policisztás ovárium (petefészek) szindróma az a betegség, amely a legtöbb kérdést felveti a nők körében, mivel sajnos ez is egyre többeket érint. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos is gyakran találkozik ezzel a betegséggel.
Négyszemközt a nőgyógyásszal rovatunk februári számában kezdtünk el foglalkozni az endometriózis témájával, amely egyre több hölgyet érint. Beszélni kell róla, hogy minél előbb meglegyen a diagnózis és a megfelelő terápia is. Ahogy eddig mindig, most is a Győr+ Média szakértője, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos segít jobban megérteni a rejtélyes betegséget.
Március 28. az Endometriózis Nemzetközi Világnapja, ebből az alkalomból az országban több helyen is tartanak előadásokat, a nőket érintő alattomos betegségről.
Az endometriózis világnapja alkalmából március hónapban országszerte előadássorozatot szervez az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet a női egészséget érintő, jelenleg gyógyíthatatlan, krónikus betegségre. Győrbe is várják az érdeklődőket március 21.-én.
Akinek görcsölt már menstruációkor a hasa, biztos hogy bevillant: ugye nem endometriózisom van?! Egyre többet hallani erről a betegségről és könnyen lehet, hogy ismeretségi körünkben is van, akit érint. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, a Győr+ állandó szakértője visz minket közelebb a témához.
Az új esztendőben általában mindenki elhatároz valamit, amit igyekszik betartani. Mi is tennénk egy javaslatot: ha eddig nem lett volna rendszeres, akkor fogadjuk meg, hogy 2022-től évente egyszer elmegyünk nőgyógyászhoz. Önmagunk és szeretteink érdekében is!
Minden hölgy életében van az a bizonyos pár nap havonta, amikor igencsak aktívan érezteti a szervezetünk, hogy nőnek születtünk. Hogy komfortosabban átvészeljük ezeket a nehezebb napokat, nem árt tudni néhány nagyon fontos dolgot a menstruáció során szükséges vagy ajánlott higiéniáról. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, a Győr+ Média szakértője ismét segítségünkre sietett.
A női egészséggel kapcsolatban sokszor a leghétköznapibb témák tűnnek a leginkább bonyolultnak, az intim higiénia és a hüvelyi fertőzések is ide tartoznak. Ha figyeljük testünk jelzéseit és mindent megteszünk önmagunkért, a komfortérzet is javulhat. Az eligazodásban dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, a Győr+ szakértője segít.