Négy embert kellett kimenteni a Börzsönyből
Kimerültség és átázás miatt kellett lehozni kirándulókat a hegyről.
Kimerültség és átázás miatt kellett lehozni kirándulókat a hegyről.
A mellrák a nőket érintő egyik leggyakoribb betegség. Ám minél korábban felfedezik, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. Azonban sajnos még mindig vannak, akik nem veszik elég komolyan és elmulasztják a rendszeres szűrővizsgálatokat.
A csehországi Pilsen adott otthont a Futócéllövő Európa-bajnokságnak, ahol a magyar csapatnak a Honvéd versenyzője, Tasi Tamás mellett két győri tagja is volt.
Legutóbb a petefészekrák előfordulásával foglalkoztunk és a gyanúra okot adó tünetekkel, most pedig folytatjuk a diagnózis felállításával és kezelésével. Segítségünkre ismét állandó szakértőnk, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos lesz.
Tudjuk, hogy a nyár sokaknak a pihenés évszaka, ám ilyenkor is muszáj komoly témákról beszélni, mert az egészségükre való odafigyelés egész évben fontos. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal a petefészekciszták után most a petefészekrákról beszélgettünk.
Kitört a nyár, készülünk a strandra, nyaralni, valahogy mindenki egy kicsit lazábban kezeli az életet. S mivel jól jön a felfrissülés a kánikulában, mi is úgy gondoltuk, hogy felelevenítjük a legfontosabb tudnivalókat a nyári higiéniáról és a szűrővizsgálatok fontosságáról. Szokás szerint dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász segítségét kértük.
Folytatjuk a petefészekciszták témakörét, amelyeknek a fajtáit már tárgyaltuk, most pedig a tüneteket, a diagnózist és a kezelést is átbeszéljük dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal, állandó szakértőnkkel.
Az intimtornák sokszínűségét érintettük nemrég, most pedig az Aviva módszerről beszélgetünk részletesebben dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal, állandó szakértőnkkel.
Leutóbb a nőgyógyászatban felmerülő legfontosabb gyógynövényeket taglaltuk dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal, most pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel az intimtorna témakörével foglalkozunk, természetesen nőgyógyászati vonatkozásban.
Mivel egyre nagyobb igény merül fel az alternatív gyógymódok iránt, természetesen a nőgyógyászat is igyekszik alkalmazkodni. Egyre több orvos ismeri fel – újra – hogy nem csak a kizárólag a nyugati orvoslás nyújthat segítséget, hanem a természetgyógyászat és egyéb, igazolt módszerek is a nők mellett állnak. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal most belevágunk ebbe a sokakat roppant mód érdeklő témába.
Előző cikkünkben foglalkoztunk a klimax utáni vérzéssel, s hangsúlyoztuk, hogy ilyenkor se halogassák felkeresni a nőgyógyászukat, mert sajnos komolyabb problémát is jelezhet a vérzés: akár a méh nyálkahártyájából kiinduló rákot és a méhnyálkahártya-hiperpláziát is.
A menopauzáról korábban már írtunk, most pedig a posztmenopauzális vérzésről kell beszélni, amely előfordulhat a változókor után. Ha hasonlókat tapasztalunk, mindenképp keressük fel orvosunkat! A miértekről állandó szakértőnkkel, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyásszal beszélgettünk.
Sok-sok kérdés érkezik a terhességgel kapcsolatban, ami érhető, hiszen egy kismama bármit megtenne, hogy leendő gyermekét a legnagyobb biztonságban tudja. Dr. Börzsönyi Ágnes szülés-nőgyógyász szakorvos segítségével most jó néhány kérdésre választ adunk.
Az emlők fájdalmát szinte minden nő megtapasztalja az élete során, s törvényszerű, hogy a legrosszabbra gondolunk ilyenkor. Pedig nem kellene, mert a mellek fájdalmának számos oka lehet, amelyekkel érdemes tisztában lenni, ahogy azzal is, mikor keressük fel mindenképp a nőgyógyászunkat.
Egyre többet lehet hallani a nőket gyakran sújtó bakteriális vaginózisról és a bakteriális hüvelyfertőzésről. Most is állandó szakértőnkkel, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
A változókor velejáróival korábban már foglalkoztunk, ám egyre több kérdést kapunk a klimax idején gyakran jelentkező hólyaghuruttal kapcsolatban, így megkértük állandó szakértőnket, dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvost, hogy ezt a témát alaposabban is járjuk körbe.
Rengeteg kérdést kapunk a nyári intim higiénia témakörben, ezért dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvossal felelevenítjük a legfontosabb tudnivalókat, illetve részletesen kitérünk arra, nyáron mire érdemes fokozottan figyelni.
Itt a nyár, sokaknak az önfeledt szabadság évszaka. Így nagyon is aktuális, hogy foglalkozzunk a fiatal lányokat érintő nőgyógyászati témákkal, amely természetesen a szülőket is érinti. Dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász nem csak orvos és nő, hanem kétgyermekes édesanya is, így bőven van rálátása a kérdéskörre.
Folytatjuk a méhnyakrákkal kapcsolatos tudnivalókat. Ahogy mindig, most is dr. Börzsönyi Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos segít a tisztánlátásban.
A méhnyakrák a második, leggyakrabban halálos szövődményekkel járó daganattípus a hölgyeknél. A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálatokkal azonban sikeresen hadat üzenhetünk a méhnyakráknak.