Ferenc pápa: „személyes életünkkel adjuk meg a választ”
Ferenc pápa vasárnap délelőtt a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje.
Ferenc pápa vasárnap délelőtt a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje.
Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre.
Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 11-12 között a Győri Nép- és Világzenei Fesztivált Győrben. A nyitónap kiválóan sikerült, ma következik a folytatás!
A címvédő Vipers és az ötszörös BL-győztes ETO KC feszült egymásnak ma este az Audi Arénában a női kézilabda Bajnokok Ligája nyitó fordulójában.
Vérpezsdítő táncokkal és dalokkal búcsúztak a nyártól a pinnyédiek. A művelődési ház udvarán épp úgy ott voltak az őslakosok, mint az újonnan betelepülők, a városrész apraja-nagyja.
Kisgyermekes szülők, ugrálóvár, állatsimogató, kézműves sarok, arcfestés, sodrófa hajítás – mindez csak néhány abból a rengeteg programból, ami a Széchenyi Egyetemen várta a családokat szombaton.
Zöld Győr címmel megnyílt a város első ökotematikus kiállítása az Olimpiai Sportparkban. A két napos rendezvényen mintegy negyven kiállító kínál érdekes programot.
Éppen egy éve írták alá azt a szerződést, amelynek köszönhetően gyorsforgalmi út épülhet Győr és Pápa között. Az útépítés mostanra elérte megyeszékhelyünk határait, hamarosan két forgalmas csomópont épül át. Megszűnik a lámpás kereszteződés a Malom utca Gyirmót felőli végén, és turbókörforgalom épül az Aranyhal étteremnél. A beruházás miatt módosul a helyi járatú buszok útvonala.
A programok közül idén sem maradhatott ki a gyakorlati gépbemutató, a talajszelvény, a traktor tesztvezetés, a drónbemutató és a Szaktanácsadási Pont.
A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben.