Elindult a Biztonság Hete

Fotó: O. Jakócs Péter
Németh Boglárka
2021.09.21. 15:00

Kresz-feszt néven tartott játékos vetélkedőt óvodásoknak és iskolásoknak a rendőrség a Biztonság Hete program keretein belül a Leier City Center udvarán.

Óvodás és általános iskolás gyerekek a baleset-megelőzés jegyében, biciklis akadálypályán mehettek végig, ezt követően egy rendőrmotorra pattanhattak, de egy rendőrautóba is beülhettek. Elsőként a Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai vettek részt a programokon. Kresszel kapcsolatos óriás puzzle-t, vagy kockát is összeraktak, a legnagyobb nyüzsgés azonban a katasztrófavédelem standjánál volt, ahol egy füsttel teli sátor-folyosón is átszaladhattak, valamint tűzoltó egyenruhában próbálhatták ki, hogyan kell tüzet oltani.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Rosta Roland, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság titkára a Győr+-nak elmondta: a program legfontosabb üzenete, hogy mindenki figyeljen oda és balesetmentesen közlekedjen. Ennek az oktatását pedig minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni.

A gyerekeknek szóló programok mellett a megyeház téren felállított pavilonban pedig a biciklis közlekedésre is felhívták a figyelmet. Németh Zoltán a megyei Közlekedési és Baleset-megelőzési Biztosság társelnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen programoknak tudatformáló szerepe is van, hiszen sok kerékpáros nincs tisztában az alapvető közlekedési szabályokkal.

Képgalériánk a programokról:

Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #híradó | #közlekedés | #rendőrség |