Galéria
Győr+ 2020.08.10.

Az Atlétikai OB-ról fotókkal jelentjük

Úgy látszik, ezen a hétvégén a Lantos Mihály Sportközpontban nem múlhatott el versenynap néminemű esőzés nélkül, azonban a csapadék ma sem szegte kedvét az atlétáknak, akik vasárnap is eredményes napot tudhatnak maguk mögött. – írja az atletika.hu.

Szabó Csilla 2020.08.07.

Book-kanj ránk!

Augusztus utolsó hetében a Széchenyi István Egyetem gyermekfelügyeletet biztosító tábort indít, ahová az ovisokat és a kisiskolásokat várják. Az Egyetemi Könyvtár és az Egyetemi Szakszervezet szervezésében korosztályukhoz és érdeklődésükhöz illeszkedő érdekes és hasznos programokban lesz részük a táborozóknak a Book-kanj ránk! héten.

Garamvölgyi Imre 2020.08.06.

Megújult a kórházi pihenő

Az adományokkal együtt megközelítően 6 millió forintból szépítették meg a beteghordozók pihenőhelyét a Petz Aladár Megyei Oktatókórházban. A rekonstrukciót a város több cége is támogatta.

Hajba Ferenc 2020.07.22.

Pályázatot nyert az Innovatív Raktárlogisztika Kft. is

A kormány új programja országosan több mint 143 ezer, a világjárvány által sújtott cégeknél dolgozó ember munkahelyét védi meg. Győrött az Innovatív Raktárlogisztika Kft.-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át a 282 millió forintos kormánytámogatásról szóló szerződést.

Zoljánszky Alexandra 2020.07.17.

Reneszánsz élettér, jelenkori funkciók

Nemcsak városunkban, de világszerte egyedülálló koncepciót tett le Győr polgármesterének asztalára Martini Gábor és Szabó Gyula. Nem hagyta őket ugyanis nyugodni a gondolat, mi legyen a színház épületének helyén, ha az önkormányzat úgy dönt, nem hasznosítja, hanem elbontja azt. Például az egykori vár falai, Reneszánsz Kert, közösségi terek, növényalagút, fák, teremgarázs és kerékpárút – szerintük. Ötleteiket önkéntes munkában digitálisan meg is valósították.

Győr+ 2020.07.15.

Lila csodák a közelben

A levenduláról sokaknak először Tihany jut eszébe, a győrieknek pedig talán inkább Pannonhalma, de akár Pérre is elkirándulhatunk, ha lila növényekben szeretnénk gyönyörködni.

HAK 2020.07.10.

Levendulaföld, szerelemből

Kirándulása során ismét csodás képeket készített Beledi Márta hobbifotós, aki a Győr+ olvasóinak rendszeresen megmutatja a hangulatokat.