Évértékelő: a kezdetek

Színes, történelmi esztendő: ilyen volt 2021 Győrben! – 1. rész

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.12.27. 13:59

Az év utolsó napjain egy kis múltidézésre csábítjuk olvasóinkat. Visszatekintünk arra, milyen esztendőt hagy maga mögött Győr, mely 2021-ben ünnepelte királyi várossá válásának 750. évfordulóját. Egy történelmi város, mely a nehéz járványidőszakban is igyekezett fejlődni, gyarapodni, és mellette színes programokat biztosítani lakóinak és vendégeinek. Lássuk, hogy telt a január, a február és a március Győrben...

Dr. Dézsi Csaba András Győr város polgármestere a Győr+ Médiának már többször értékelte a 2021-es esztendőt, mely a városvezető saját bevallása szerint is számos nehézséget okozott, főként a koronavírus okozta járványhelyzet miatt. Megváltozott a világ, megváltoztak az igények és a lehetőségek, melyhez mindenkinek igazodnia, idomulnia kellett. Az elmúlt hónapokban azonban a nehézségek ellenére Győr önkormányzata igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a városban élők, és az ide látogató vendégek jól érezzék magukat a történelmi megyeszékhelyen.

Január

A “történelmi” kifejezés pedig különösen nagy hangsúlyt kapott ebben az esztendőben, hiszen Győr 2021-ben ünnepelte királyi várossá válásának 750. évfordulóját. Ennek apropóján, ünnepi momentummal indult az év első napja, január 1-jén pontosan 0 órakor kapcsolták fel a város jubileumi évét jelző díszkivilágítás lámpáit. A városháza erkélyén, világító ünnepi logó jelent meg, a belváros utcáira pedig projektorok vetítették a 750-es szimbólumot.

Fotó: Marcali Gábor

Már az év első napjaiban fejlesztésekről számolhattunk be, hiszen elkészült például a Mayer Lajos utca felújításának első üteme, de kiderült, hogy komoly fejlesztések indulhatnak az adyvárosi Fekete iskolában is, ráadásul a Révai Gimnázium modernizálása is befejeződött.

Januárban zajlott a Magyar Kultúra Hete programsorozat, melynek rendezvényeit a járvány miatt az online térben tartották a különböző intézmények. Nem maradhatott el a magyar kultúra napi városi ünnepség és díjátadó, melyről természetesen televíziónk is tudósított.

A jubileumi emlékév egyik fontos eleme, a Szeretem Győrt szabadtéri installáció is az év első hónapjától pompázik a Városháza előtti téren. A felirat gyorsan a győriek kedvence lett.

Fotó: Marcali Gábor

Február

Február első napján egy kiemelkedő fejlesztés startjáról számolt be portálunk, hiszen elindult a munka a győri fürdő területén, ahol a Modern Városok Program keretében épül meg a Győri Vízi Élménypark és megtörténik a meglévő fürdő létesítmény bővítése is. 

A legendás évben legendát köszöntött a város vezetése, hiszen februárban ünnepelte 81. születésnapját Keglovich László. A győri labdarúgás ikonikus alakját Szeles Szabolcs, alpolgármester látogatta meg születésnapján.

Fotó: O. Jakócs Péter

Februárban a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr+ Média szervezésében ismét elindult az Arrabona évszázadai városismereti vetélkedő. Természetesen az ünnepi évben a játék alapját is a 750. évforduló adta. És ha már 750, a jubileumra egy különleges kenyér is készült februárban.

Március

Márciusban a Győrplusz TV is újdonságokkal kedveskedett nézőinek. A tavasz első hónapjában tűzte műsorára televíziónk az azóta is nagy sikerrel futó Filmklubot.

Mária Terézia 1743. március 6-án adományozta a szabad királyi városi rangot Győrnek. Ez alkalomból az ehhez kapcsolódó míves, eredeti levéltári dokumentumokat a polgármester és a levéltár szakemberei mutatták be a sajtónak a városháza dísztermében 2021 márciusában.

A Győrben működő kulturális intézmények, a nehézségek ellenére is kiválóan teljesítettek. Remek darabok, felejthetetlen előadások születtek, de a társulatok meglepetésekkel is készültek. Ezek közül is az egyik legnagyobb különlegességnek számított a 30 éves Vaskakas Bábszínház összeállítása, egy tíz részes sorozat.

A járványhelyzet miatt idén a díszpolgári címeket, a Pro Urbe- és a Városi sajtódíjakat ugyan nem a megszokott időpontban vehették át a kitüntetettek, az azonban már márciusban kiderült, hogy kik voltak 2021 díjazottjai.

A beruházások tavasszal is folytatódtak, így elindult a Győrt és Győrújbarátot összekötő út felújítása, sőt, egy 125 millió forintos útfejlesztés vette kezdetét Sáráson is.

A következő napokban folytatjuk a sorozatunkat, elevenítse fel velünk, hogy telt a 2021-es év Győrben.

A cikksorozat további részei:

Kapcsolódó témák: #évértékelő | #Győr750 |