Címke: híradó
Hirdetés
Németh Boglárka 2022.08.18.

Mozgalmas nyár után ökoősszel indít a Baksa Gimi

A mozgalmas tanév után nyáron sem unatkoztak a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Diákjai. Az alapítványuknak köszönhetően ugyanis nyelvtanfolyamon vehették részt, mely során a második idegen nyelvből készítették fel őket a nyelvvizsgára. A táborok sem maradhattak el, a frissen felvett diákok a Gólyatáborban, míg a többiek a vízivándor táborban ereszthették ki a gőzt. A szorgosabbak eközben megnyertek egy országos versenyt is, a napokban pedig már a tankönyvek szortírozása zajlik. Az új tanévre is készülnek gőzerővel, mely során szeptemberben egy különleges öko programon vehetnék részt a diákok.

Zombai-Kovács Ákos 2022.08.18.

A nemzeti ünnepen áldják meg a faragott kaput

Hónapokkal korábban elkészült a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút, amit tavaly ősszel hivatalosan át is adtak, most pedig ünnepélyesen megáldják a népszerű kerékpárút fölé emelt faragott kaput. Erről a térség országgyűlési képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Kara Ákos kiemelte, a kormányzati forrásból épült, sokak által a térség leghasznosabb beruházásának tartott bicikliút egyik éke a Schreiner Károly által készített faragott kapu, amit augusztus 20-án áldanak majd meg, ünnepélyes keretek között.

Ficsór Dávid 2022.08.18.

Nem csak az eredmény, a segítségnyújtás is számít

Nem csak a jó eredmény, a társadalmi felelősségvállalás is fontos az Agrofeed ETO UNI Győr férfi kézilabda klubjának. Amellett, hogy az egyesület csapatai részt vesznek a 6. Véradó Vakáció jótékonysági programban, társadalmi munka keretében rendbe tették az Erzsébet Ligeti Óvoda Vuk tagóvodájának kerítését. A munkálatokat az ifjúsági csapat kezdte a szerdai napon az előkészítéssel, a festést pedig már a felnőtt gárda játékosai végezték el csütörtökön.

Pécskai István 2022.08.17.

Életmentő katéteres készülék a győri kórházban

Egy tizennyolc millió forintos életmentő eszközzel, a súlyos állapotban lévő betegek kezelésében használható, ablációs katéteres készülékkel bővült a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház szívkatéteres laboratóriuma, amihez négymillió forintot adományozott a WEST HUNGÁRIA BAU Kft.

Győr+ 2022.08.17.

Amerikai diplomatát fogadott a polgármester

Amy Hood, az amerikai nagykövetség politikai részlegének helyettes vezetője látogatott szerdán Győrbe. A diplomata több várost felkeresett már az országban, Győrbe pedig mindenképp szeretett volna ellátogatni. A polgármester, dr. Dézsi Csaba András fogadta őt és kíséretét a Városházán. A diplomata a város több évtizedes működésére volt kíváncsi, nagy hangsúllyal az ipar, a gazdaság és az egészségügy szerepére. A polgármester készséggel állt rendelkezésre és elmondta, hogy politikájának fókuszában az áll, hogy meghallgatja az emberek problémáit és véleményét, tehát Győr polgáraival közösen igyekszik építeni a várost.

Zombai-Kovács Ákos 2022.08.17.

Kenyér és pékség bemutató vakoknak és gyengénlátóknak

Érzékenyítő programot tartottak szerdán a Pedró Pékség sokorópátkai bázisán. A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének 20 tagja látogatott el a Pedró otthonába, ahol a résztvevők kenyér bemutatóra és pékség bemutatóra voltak hivatalosak. A látogatók nagyon jól érezték magukat és még a pereckészítés fortélyaiba is betekintést nyerhettek.

J. Kovács Andrea 2022.08.16.

Szigeti Búcsú Szent Rókus ünnepén

Harmincadik alkalommal rendezett Szent Rókus napi ünnepséget a szigeti egyházközség, az Egészséges Nemzedékért Alapítvány és a Bencés Diákok Győri Egyesülete az orvosok és pestises betegek védőszentjének emléknapján, a róla elnevezett egyházközség búcsúján.

Zombai-Kovács Ákos 2022.08.16.

Gábor László: nyáron megújítják az iskolát

A nyári szünet időszakában maguk a diákok újítják fel az iskolát és végzik el a szükséges állagmegóvó munkákat is. Ezt mondta a Győr+ Médiának a Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola igazgatója. Árvai Zsolt kiemelte, a náluk zajló, gyakorlatorientált képzést az előző tanév nagy részében nem zavarta a Covid, ennek ellenére a szeptemberben induló tanítási időszakban mindenképpen jelenléti oktatásra készülnek. A direktor úgy fogalmazott, az esetleges gázhiány miatt sem aggódnak, mert biztosított az energiaellátásuk.

Hirdetés