Agrofeed ETO UNI Győr

Nem csak az eredmény, a segítségnyújtás is számít

Fotó: Marcali Gábor
Ficsór Dávid
2022.08.18. 10:51

Nem csak a jó eredmény, a társadalmi felelősségvállalás is fontos az Agrofeed ETO UNI Győr férfi kézilabda klubjának. Amellett, hogy az egyesület csapatai részt vesznek a 6. Véradó Vakáció jótékonysági programban, társadalmi munka keretében rendbe tették az Erzsébet Ligeti Óvoda Vuk tagóvodájának kerítését. A munkálatokat az ifjúsági csapat kezdte a szerdai napon az előkészítéssel, a festést pedig már a felnőtt gárda játékosai végezték el csütörtökön.

„Már nyolc éve viszem a klubot, és mindig is fontosnak tartottuk a társadalmi felelősségvállalást. Egyfajta nevelési célzattal is csináljuk, hogy bevonjuk a fiatalokat, akik mellett továbbra is elkötelezettek vagyunk. Első szóra jöttek a srácok, és had emeljem ki az ifjúsági csapat játékosait, akik az előkészítésben játszottak fontos szerepet. Köszönjük a Wille 2000 Kft.-nek a felajánlott festékeket és segédeszközöket! – mondta Auer Károly, a klub elnöke.

A tehetséges kézilabdázók már ilyen fiatalon éretten gondolkodnak, így nem volt számukra kérdés: örömmel segítenek az intézmény kerítésének megújításában, ráadásul csapat összekovácsoló ereje is van az ilyen kezdeményezéseknek. 

„Egy-két ilyen akcióban részt vettem már korábban is. Fontosnak tartjuk, hogy a közösségnek valamit visszaadjunk, segítsük embertársainkat. Nagyon sok szeretet kapunk a szurkolóktól, elengedhetetlen, hogy ott legyenek a meccseinken és buzdítsanak minket, mi pedig ezzel próbáljuk meg nekik megköszönni ezt” – hangsúlyozta Sövegjártó Mátyás, a csapat egyik átlövője.

Szintén a lövők táborát erősíti Ujvári László, számára sem idegen a jótékony akciókban való részvétel. A felkészülés közepén jó páran részt vettünk a Véradó Vakáción, a kezünket nyújtottuk a jó ügy érdekében. Ez, és a mostani kerítésfestés is egy igazi csapatmunka. Nekünk pedig a sportteljesítmény mellett az a fontos, hogy részt tudjunk vállalni az ilyen tevékenységekben az itt élő emberek, a szurkolók miatt” mondta a fiatal kézilabdázó. 

A másodosztályú gárda egyébként gőzerővel, napi két edzéssel készül a következő idényre, a tréningek mellett sorra játssza az edzőmérkőzéseket. Az Agrofeed ETO UNI Győr új edzővel, de régi stábbal vágott neki a szezonnak. Bencze József NBI-es tapasztalattal is rendelkezik, ami jól jöhet az elkövetkezőkben.

 „Az új vezetőedzőt nem azért hoztuk ide, mert a régiekkel nem voltunk megelégedve. Egy olyan külsőst szerettünk volna idehozni, aki új szemléletével előremozdítja a projektünket. Nagyon szeretnénk megcsinálni azt, hogy a győri férfi kézilabda odaérjen az NBI-be!” – emelte ki az elnök. 

A játékosok is motiváltak, szeretnék a maximumot kihozni ebből az idényből, ehhez azonban szerintük sokat kell dolgozni. Jó úton halad tehát az Agrofeed ETO UNI Győr. A gárdára egy nehéz, 16 csapatos csoport vár az NBI/B-ben.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid