Szigeti Búcsú Szent Rókus ünnepén

Fotó: Ács Tamás
J. Kovács Andrea
2022.08.16. 18:35

Harmincadik alkalommal rendezett Szent Rókus napi ünnepséget a szigeti egyházközség, az Egészséges Nemzedékért Alapítvány és a Bencés Diákok Győri Egyesülete az orvosok és pestises betegek védőszentjének emléknapján, a róla elnevezett egyházközség búcsúján.

Széles Sándor főispán köszöntőjében azt mondta: Szükség van az életben próbatételekre, hogy szembesüljünk azzal, mennyi ajándékot kapunk. A betegségek ráirányítják figyelmünket törékenységünkre, s arra, hogy mennyi hálával tartozunk a bennünk segítőknek, s mindenekelőtt a teremtő Istennek. Ezután köszönetet mondott azoknak, akik évtizedeken keresztül nagy hűséggel megtartják ezt az ünnepet.

Ugyancsak a hagyományok megtartásának fontosságát méltatta beszédében az ünnepség fővédnöke, dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.

Dr. Takács Péter

A magyar kormány a klasszikus értékekre épít, s ezek nyomán szabta meg a fejlődés irányát. Az élet minden területén kellenek a példaképek, az egészségügyben pedig különös jelentőségük van. Ilyen példakép lehet Szent Rókus, aki egy módos francia családból ment el Itáliába a legrászorultabbaknak segíteni a pestisjárvány idején. A magyar egészségügy a covid alatt példásan helytállt, senki nem ijedt meg, mind egyénileg, mind csapatként kiválóan teljesítettek. Ez a lelkület segített túljutni a legnehezebb időszakokon. S amíg ezzel a lelkülettel éltetik hagyományaikat és példaképeiket a helyi közösségek, addig nagy baj nem lehet.” – zárta megemlékezését az államtitkár.

A beszédek után a Szent Rókust is megörökítő emlékműnél helyezték el koszorúikat a résztvevő szervezetek képviselői, majd a jelenlévők átvonultak a templomba, ahol Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes mutatott be ünnepi szentmisét.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #búcsú | #Győr | #híradó | #sziget |