Cziczás László: ,,Ezüstéremmel koronáztuk meg a szeretetet és a szurkolást”
Nagyszerű szezont zárt a SERCO UNI Győr, mely aminden fronton előrelépett az előző évhez képest. A legnagyobb sikert a bajnokságban aratta, a tavalyi ötödik hely után bejutott a fináléba – előtte 2016-ban játszott nagydöntőt –, a Magyar Kupában több év után került a négy közé. Az Európa-kupában pedig elsőként továbbjutott a csoportjából, ahol végül a későbbi döntős török Galatasaray állította meg.
Kuttor vagy Csertői lehet az ETO új vezetőedzője?
Élénken foglalkoztatja az ETO szurkolóit, ki lesz az NB II-ben szereplő labdarúgóegyüttes új vezetőedzője. Az szinte biztosra vehető, hogy a Tímár Krisztiánt váltó, az előzőleg a klub akadémiáján tevékenykedő spanyol Antonio Munoz nem folytatja az első csapat trénereként. De vajon ki irányítja az NB I-be vágyó gárdát a 2023–24-es szezonban?
Rutinos cselgáncsozók állnak tatamira Győrben
Szombaton rendezik Győrben az Olimpiai Sportparkban a 24. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot. A verseny nyílt, vagyis külföldi résztvevői is lesznek. A masters OB-n a 30 év feletti cselgáncsozók indulhatnak.
Rajt: a győri élversenyzők is vízre szállnak!
Takács Tamara négy év után győri színekben tér vissza, az olimpiai bajnok Kopasz Bálint ismét rajthoz áll, Takács Kincső és Balla Virág újra egy hajóban evez. Győri szempontból több érdekességet is tartogat a ma kezdődő első gyorsasági kajak-kenu válogató.
Balhé az ETO-meccs után: Szendrei összeszólalkozhatott a szurkolókkal
Kényes esemény borzolta a kedélyeket a labdarúgó-NB II-ben szereplő ETO FC csapatánál. A legutóbbi bajnoki találkozó, a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzést (0-0) követően a zöld-fehérek játékosa, Szendrei Ákos összetűzésbe került a csapat szurkolóival.
A ZTE nyerte a labdarúgó-Magyar Kupát
A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó-Magyar Kupa szerdai döntőjében.
40 éves lenne a tragikus sorsú magyar focikapus
Fülöp Mártont, a magyar válogatott kiváló labdarúgókapusát borzalmasan fiatalon, 32 évesen ragadta el a gyilkos kór, nyolc évvel ezelőtt. Marci még mindig csak 40 éves lenne, s ma ünnepelné születésnapját. Helyette sajnos az égi pályán keseríti a csatárok életét. Soha nem feledjük.
Az ob-remeklés után már a világbajnokságra készülnek a győri úszók
A városházán köszöntötte Radnóti Ákos alpolgármester a Győri Úszó Sportegyesület (GYÚSE) versenyzőit, akik fantasztikusan teljesítettek a kaposvári országos bajnokságon. 5 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek a GYÚSE úszói, akik legjobb vidéki egyesületként összesítésben a második helyet szerezték meg.
Judósoktól lesz hangos hétvégén az OSP
Szombaton rendezik Győrben az Olimpiai Sportparkban a 24. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot. A verseny nyílt, vagyis külföldi résztvevői is lesznek. A masters OB-n a 30 év feletti cselgáncsozók indulhatnak.