Cziczás László: ,,Ezüstéremmel koronáztuk meg a szeretetet és a szurkolást”

Győr+ Fotó: Nagy Gábor/gyorikosar.hu
2023.05.05. 13:21

Nagyszerű szezont zárt a SERCO UNI Győr, mely aminden fronton előrelépett az előző évhez képest. A legnagyobb sikert a bajnokságban aratta, a tavalyi ötödik hely után bejutott a fináléba – előtte 2016-ban játszott nagydöntőt –, a Magyar Kupában több év után került a négy közé. Az Európa-kupában pedig elsőként továbbjutott a csoportjából, ahol végül a későbbi döntős török Galatasaray állította meg.

Cziczás László vezetőedző a klub honlapjának értékelte a szezont.

– Szép idényt van a csapat mögött, egyértelműen látható a fejlődés. Az egész szezont nézve hogyan élte meg ezt az idényt?

– Minden szempontból pozitívan – kezdte Cziczás László. – A teljes képhez hozzátartozik, hogy a csapat magját én is és a stábom is jól ismerte az utánpótlás és a felnőttválogatottakból, így nem kellett sok az egymásra hangolódásra. Gyorsan kialakult a jó kohézió, ehhez pedig jó szemléletű légiósok csatlakoztak. A csapategységgel az egész szezonban nem volt gond, és az is lényeges volt, hogy a menedzsment is jó viszonyt ápolt a csapattal, a stábbal, így szépen, harmóniában tudtunk dolgozni, ami szerencsére az eredményekben is megmutatkozott.

– Több interjúban is említette edzőkollégáit, a stáb többi tagját, hogy mennyit tettek hozzá az eredményekhez. Mondhatni akkor, hogy nemcsak a pályán, hanem a kispadon is igazi csapatmunka volt a jellemző?

– Ez pontosan így van, nem egy emberre hárult minden feladat, szépen megosztottuk a munkát. A csapat mellett a stáb is rengeteg energiát tett bele ebbe a szezonba. Mindenképpen ki kell emelnem, hogy a játékosok pillanatok alatt elfogadtak bennünket Földi Attilával, amiben nyilván szerepe volt annak, amit már említettem, hogy nem voltunk egymásnak ismeretlenek, dolgoztunk együtt. Emellett Fűzy-Antolovics Adél is sokat segített a beilleszkedésünkben.

– Az eredményeket nézve haladjunk sorrendben, előbb az Európa-kupa ért véget a csapat számára. A továbbjutás meglett a csoportból, de az egyenes kiesés első körében kettős vereséggel búcsúzott a csapat. Összességében félig teli, vagy félig üres a pohár?

– Én a magam részéről inkább elégedettek vagyok. Most lehetne azon agyalni, hogy ha a litvánok elleni két vereségből akár csak az egyik győzelemmel zárul, akkor esetleg könnyebb ellenfél kerül az utunkba, de ugyanígy lehetett volna győztes találkozónak is ellentétes a vége. Nyilván ha egy csapat a szezon során lejátszik közel negyven meccset, abba tutira becsúszik egy-két gyengébb. Az Európa-kupa alapból kicsit lutri, már az sem mindegy, milyen csapatokat kapsz a sorsoláskor. A sokkal több pénzből gazdálkodó riválisok mikor vásárolnak sztárokat. Elsősorban a nagyon szép sikerekre gondolok, és arra, hogy a végül döntős Galatasaray ellen a playoffban idegenben kimondottan jó meccset játszottunk. Az itthoni mérkőzés nem annyira sikerült jól, de egy pillanatig nem éreztem, hogy agyonvertek volna bennünket, nem játszottunk alárendelt szerepet.

A teljes interjú a SERCO UNI Győr oldalán olvasható.

Kapcsolódó témák: #kosárlabda | #SERCO UNI Győr |