Ingyen hajvágás a rászorulóknak
Ingyenes hajvágáson vehettek részt a rászorulók szerdán Győrben. Három fodrászatban is várták a jelentkezőket, akik vadonatúj frizurával térhettek haza, ráadásul teljesen ingyen.
Ingyenes hajvágáson vehettek részt a rászorulók szerdán Győrben. Három fodrászatban is várták a jelentkezőket, akik vadonatúj frizurával térhettek haza, ráadásul teljesen ingyen.
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara csütörtökön tartja „A múltból táplálkozó jövő – hagyomány és fejlődés” címmel a XXV. Apáczai-napok Tudományos Konferenciát. A délelőtti megnyitó eseményen jártunk.
Életben maradt a remény: szerda esti győzelmével még tovább juthat csoportjából az UNI Győr MÉLY-ÚT női kosárlabda-csapata az Európa-Kupában. Az a török Elazig érkezett az egyetemi csarnokba, amelyet az első meccsen már idegenben is megszorongatottak a lányok. Ideje volt a visszavágásnak.
A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei - Hlatky-Schlichter Lajos címmel nyílt kiállítás szerdán a Magyar Ispitában. A tárlat a kiemelkedő győri építészmérnöknek, vállalkozónak, országgyűlési képviselőnek állít emléket, bemutatva építészeti munkáját a győri levéltárban fellelt tervrajzok és iratok segítségével.
A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab szerzői Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente már többször bizonyították tehetségüket. Sikeres színdarabjuk valós eseményeken nyugszik, és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A tavalyi budapesti ősbemutató után a musical győri változatát december 11-én tűzi műsorára a színház Veréb Tamással a címszerepben. A Győr+ Tv stábja a grandiózus mű olvasópróbáján járt.
Világhírű űrhajósok érkeztek Győrbe, mivel a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. Kongresszusát idén hazánkban rendezik. Az orosz, német és amerikai legendákat Dr. Dézsi Csaba András, polgármester fogadta a Városházán. A kongresszusnak 2021-ben Budapest ad otthon, de az űrhajósok több vidéki városba, köztük Győrbe is ellátogattak, ahol élményeikről és az űrkutatás fontosságáról is beszéltek.
15. születésnapját ünnepli idén az Árkád Győr. A kerek évforduló kapcsán 15 héten át különböző akciókkal, programokkal, nyereményjátékokkal kedveskedtek a látogatóknak a régió legnagyobb bevásárlóközpontjának vezetői.
November első felétől ismét birtokba vehetik majd az olvasás szerelmesei a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi épületét. A Herman Ottó utca 22-es szám alatt található könyvtárban tavasz óta folytak a munkálatok, az eredményekről ezen a héten sajtótájékoztatón számoltak be a média képviselőinek.
Évek óta hatalmas érdeklődés övezi a győri Xantus János Állatkert Halloween estjét, ez pedig idén sem volt másként. Rengetegen vettek részt az egész napos programon, ami sok izgalmas és látványos elemmel várta a látogatókat.
November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban.