Születésnap

Isten éltessen, Árkád Győr!

Fotó: Mekliz Fotó
Győr+
2021.11.03. 15:31

15. születésnapját ünnepli idén az Árkád Győr. A kerek évforduló kapcsán 15 héten át különböző akciókkal, programokkal, nyereményjátékokkal kedveskedtek a látogatóknak a régió legnagyobb bevásárlóközpontjának vezetői.

Szerda délelőtt volt az események csúcspontja, amikor háromszor másfélmillió forintos vásárlási utalványt sorsoltak ki a születésnapi nyereményjátékra jelentkezők között.

Az izgalmakban bővelkedő napra a Győr+ Rádió csapata is kitelepült, és élőben tudósított a helyszínről, hiszen évek óta remek kapcsolatot ápol a két fél. Sőt, kollégáink, Kaszás Kornél és Orosz Sanyi húzta ki a harmadik nyertest. A szerencsések kiválasztásában közreműködött a két ismert rapper, Mentha és Eckü, valamint Nagy Imre, az Árkád Győr centermenedzsere. A sorsolást közjegyző jelenlétében tartották.

„A 15 éves évfordulóra egy 15 héten át tartó nyereményjátékot hirdettünk, melynek most értünk a csúcspontjához. 15 héten át heti ötszázezer forint értékű vásárlási utalványt sorsoltunk ki, ma délelőtt pedig kihúztuk a főnyereményeket, vagyis a háromszor másfélmillió forintnyi utalványt” – mondta a Győr+-nak Nagy Imre.

A nyertesek nevei az adatvédelmi törvény miatt nem kerülnek nyilvánosságra, őket majd a megadott elérhetőségeken értesítik az Árkád munkatársai. A régió legnagyobb bevásárlóközpontja méltóképp szerette volna megünnepelni a kerek évfordulót, hiszen igazi mérföldkő ez a center életében.

„Egy nagyon izgalmas időszak volt az a 15 év. Ha befektetési szemmel nézzük, akkor egy 30-35 éves megtérülésről beszélünk. Ennek fényében elmondhatom, hogy egy sikeres időszakot tudhat maga mögött az Árkád, ráadásul úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt számos innovatív megoldással kellett áthidalni a nehézségeinket. Jómagam három
éve vezetem a centert, megtisztelő, hogy ezt a kerek évfordulót velem élheti meg a központ és együtt koordinálhatom ezzel a nagyon komoly csapattal!

A jövővel kapcsolatban Nagy Imre elmondta, folyamatosan változik a piac, ők pedig szeretnének ezeknek az igényeknek megfelelni minden oldalról. Ehhez újabb innovatív megoldásokkal készülnek, melyekről részleteket nem árult el a centermenedzser.

„Továbbra is küldetésünk, hogy a városért legyünk itt, Győr szolgálatában, mely ráadásul velünk egy esztendőben ünnepel. A 750 éve királyi várossal közös kiállítás sorozatot szerveztünk idén a bevásárlóközpontban. Elsőként a 75 éves Hild József Építőipari Technikum, majd a Rómer Múzeum, később a győri Levéltár, és a 40 éves Győri Tánc és Képzőművészeti iskola mutatkozott be egy-egy tárlattal, majd az Árkád történetét láthatták az idelátogatók” –hangsúlyozta a vezető.

Fotó: Mekliz Fotó

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid

(x)

Kapcsolódó témák: #árkád | #árkádgyőr | #születésnap |