Győr ikonikus épületeinek megvalósítója

Az ismeretlen Győr

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.11.03. 18:23

A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei - Hlatky-Schlichter Lajos címmel nyílt kiállítás szerdán a Magyar Ispitában. A tárlat a kiemelkedő győri építészmérnöknek, vállalkozónak, országgyűlési képviselőnek állít emléket, bemutatva építészeti munkáját a győri levéltárban fellelt tervrajzok és iratok segítségével.

Hlatky-Schlichter Lajos 1853-ban Győrben született. Édesapja Schlichter Károly kőműves kisiparos volt, fiát a budapesti és a müncheni egyetemen taníttatta. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd 1876-ban átvette édesapja vállalkozását. Az akkor mindössze 23 éves fiatalember az építési vállalkozás teljes vertikumát kiépítette a téglagyártástól a tervezésen át a kivitelezésig. Egyike volt a 19. és a 20. század fordulójának legsikeresebb győri vállalkozóinak.

44 éves volt, amikor megbízták a városháza felépítésével, amely három év alatt készült át 1900-ban adták át. A neobarokk stílusú épület magas minőségben, finom részletezettséggel valósult meg, Schlichter szaktudásának köszönhetően. A városháza máig Győr legimpozánsabb és városképileg legjelentősebb szimbóluma.


 Az ő nevéhez fűződik számos más, ismert középület, többek között a közkórház, az állami főreáliskola, az első takarékpénztár, a Királyi Ítélőtábla, Schlichter-villa, több gyár, mint az Olajgyár, a Gráb- és az Ágyúgyár épületének felépítése. Részt vett a Baross út nagyvárosias kiépítésében is.

Nagy Zsuzsa nyitotta meg a kiállítást

A tárlatot Nagy Zsuzsa építész (LEN Architects Kft.) nyitotta meg, aki szerint Schlichter Lajos sikerének titka abban rejlett, hogy mindkét oldalt ismerte, tudott komplexen gondolkodni, ismerte a tervezői szemléletet és nagy tapasztalattal rendelkezett a kivitelezés területén. ”Mert, és tudott szintet ugrani, ha új kihívásokkal találkozott.”– fogalmazott Nagy Zsuzsa.

 Az első világháború kitörésével a győri épületállományt jelentős veszteség érte, a vállalkozó még szemtanúja volt az általa létrehozott grandiózus épületek pusztulásának, de az újjáépítésüket már nem élhette meg az 1920-ban elhunyt.  

A kiállítás december 31-ig látogatható a Magyar Ispitában  (Nefelejcs köz 3.) hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.

Fotógaléria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: ##kultúra | #építészet | #városháza |