Fogadj örökbe egy kerekesszéket!
Egyre nagyobb figyelmet kap hazánkban a parasport, köszönhető ez többek között annak, hogy az olimpiai eszme is felkarolta ezeket a sportolókat.
Egyre nagyobb figyelmet kap hazánkban a parasport, köszönhető ez többek között annak, hogy az olimpiai eszme is felkarolta ezeket a sportolókat.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki a Győri Vízisport Egyesület társelnökét, a magyar kajak-kenu para válogatott korábbi szövetségi kapitányát Weisz Róbertet. Az elismerést a Magyar Paralimpiai Bizottság javaslatára Áder János köztársasági elnök adományozta. A győri sportvezető a lovagkeresztet a Vigadóban Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől vehette át.
Február 22. a Magyar Parasport Napja. Ennek alkalmából a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán lélekmozgató programokat szerveztek. A fő esemény a csörgőlabda-bajnokság volt. A sportágat alapvetően látássérült emberek játsszák, ezúttal azonban három győri középiskola diákjai a hallgatókkal közösen, szemfedővel mérkőzhettek meg.
Február 22-e, a Magyar Parasport Napja. Ebből az alkalomból a győri egyetemen csörgőlabda bajnokságot szerveznek.
A mai napon rendezték meg a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) összefogásában szervezett országos, egyesített kézilabda kupa harmadik fordulóját Győrben, az Olimpiai Sportparkban.
Győr parasport nagykövete, Patkás Tamás a városvezetéssel közösen előadássorozatot indított a győri középiskolásoknak. Az érzékenyítő előadások lényege, ha valakinek megváltozik az élethelyzete, abból kell, hogy kihozza a maximumot. Az első előadást a Baksa gimisek és a Krúdysok hallgathatták meg, melyen részt vett Dr. Dézsi Csaba András, polgármester, Radnóti Ákos, sportért is felelős alpolgármester és Dr. Kálmán Csilla egészséges életmódért felelős polgármesteri biztos is.
Új elnökséget választott a Magyar Paralimpiai Bizottság. A testület tagjai közé bekerült a Graboplast Győri VSE társelnöke, egyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke, Weisz Róbert is.
Aranyérmes lett Patkás Tamás, vagy ahogy sokan ismerik, Tomi Rocky.
Letették az esküt szerdán az augusztus 24-én kezdődő és szeptember 5-ig tartó tokiói paralimpián versenyző magyar csapat tagjai.
Az eddigi legjobb idővel, 2 óra 47 perc alatt úszta át idén a Balatont Patkás Tamás, paraúszó. A Tomi Rockyként is ismert sportoló, a Győri Úszó SE tagja, edzőjével Rajos Istvánnal sokat készültek a nagy napra. Fél éve paramell technikáról paragyorsra váltottak, valószínűleg ennek köszönhető az egyéni csúcs.