Adventi civil sajtóreggeli
Megtartotta hagyományos adventi sajtóreggelijét a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A győri és Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket, terveiket.
Megtartotta hagyományos adventi sajtóreggelijét a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A győri és Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket, terveiket.
A hagyományokhoz híven a Széchenyi téren idén is felállítják az óriás adventi koszorút, melyen ünnepélyes keretek között gyújtják meg a gyertyákat.
November 16-án került megrendezésre iskolánkban a Sulizsák - Göncölj a Földért - nevű program. A legelső lépést a cél érdekében a diákönkormányzatunkat segítő tanárnő, Ábrahám Lívia tette meg. Az ő szervezésében vettük fel a kapcsolatot a Sulizsák Kft.-vel, majd egy hét alatt közel 3 tonna használt ruhát gyűjtöttünk össze.
A "Családbarát Győr" szellemében rendezték meg az önkormányzat támogatásával az I. Győri Rumli és Futóbicikli Fesztivált, melyet izgalmas programokkal és bababörzével is összekötöttek az Olimpiai Sportparkban.
A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kampuszán, a várkapitány-épületben kapott helyet a szigetközi értékeket bemutató Insula Magna látogatóközpont. A létesítményben nyílt meg az Egyetemi Könyvtár és Levéltár mosonmagyaróvári kari tagkönyvtára is
A fiókkönyvtárak is zárva maradnak, és az elektronikus szolgáltatások (honlap, katalógus) sem lesznek elérhetők. Mindenkit arra kérnek, ennek ismeretében tervezze a látogatást és a kölcsönzést.
Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens előadását hallhatják "Mestereknek mestere, mondd meg mi az egy…" - Humor a magyar népköltészetben címmel 2023. november 17-én (péntek) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.).
Az élet már csak ilyen: minden jónak vége szakad egyszer. Így van az a 22. Győri Könyvszalonnal is, amely pénteken, szombaton és vasárnap is várta a könyvek szerelmeseit, az írókat, az olvasókat és minden érdeklődőt. Jövőre reméljük újra találkozunk!
Mindig teltházat vonz, nem véletlenül, hiszen hosszú évek óta a Győri Könyvszalon egyik kiemelt eseménye a kortárs drámaíró verseny. A Dráma a szalonban című komoly, ugyanakkor szórakoztató megmérettetés tavaly az energiaválság miatt ugyan elmaradt, idén azonban folytatva a 2021-es szabályokat, sőt, némileg újraformálódva várta a műfaj szerelmeseit szombat este a Nagyszínházba.
A borongós idő ellenére már az első napon sokan érdeklődtek a 22. Győri Könyvszalon programjai iránt. Nem csoda, hiszen a szervezők igazán kitettek magukért, már pénteken olyan könyveket mutattak be, és olyan előadókat láthatott a közönség, akikért megérte dacolni az esőfelhőkkel.
Április elsején lépett életbe az új, bővített parkolási rendszer. A több, mint fél éve működő rendszeren többször is finomítottak azóta a város képviselői, a győri lakosok pedig rendkívül nagy kedvezménnyel, havi 1000 forintért vehetik igénybe a fizetős parkoló-hálózatot. Arról, hogy pontosan miért és hogyan van szükség a fizetős parkolóhálózatra, Prédl Antallal, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10-12. között, immár a 22. alkalommal.
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10-12. között, immár a 22. alkalommal. A rangos eseményről minden részletet megtudhatnak Konkrét című műsorunkból! Kezdés ma este 20.25-kor a Győr+ TV-n!
Pénteken a hivatalos megnyitóval startol a 22. Győri Könyvszalon. A programon egymást érik majd idén is az író-olvasó találkozók, ahol a szerzők mellett bizony a Győr+Média kollégáival is találkozhat a közönség.
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10-12. között, immár 22. alkalommal.
A Győri Könyvszalon idén hat helyszínen, mintegy 120 programmal várja az irodalom, a kultúra szerelmeseit november 10-12 között. A rendezvény részleteiről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
A Honismeret folyóirat legújabb lapszámát ezúttal Győrben mutatják be. Az újság Szerelmes földrajz rovatából a Rábaköz és a Hanság tájegységeibe nyerhetnek mélyebb betekintést az olvasók.
Győrben fontos a kultúra ápolása, a művészeti értékek gyarapítása, ezért is örömteli, hogy január óta töretlen sikerrel fut Petőfi egykor és most című sorozatunk, melynek kitalálásában és felépítésében Farkas Mónika vállalta a főszerepet. Műsorvezetőnk hétfőn este Kszel Attilát látja vendégül, hogy közösen egy kis irodalmi időutazásra hívják a hallgatókat az éterben.
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10–12. között, immár a 22. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt, akik örömmel tájékozódnak a könyvpiacon, és szívesen találkoznak az alkotókkal, kiadókkal, akik kedvelik, ha az irodalomhoz társművészetekként csatlakozik a zene és a színház, illetve azok is, akik szívesen találkoznak és beszélgetnek valódi kulturális forgatagban.
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education szakterületi világranglistájára. A mérnöki tudományok kategóriában elért újabb siker megerősíti, hogy az intézmény a nemzetközi élvonalhoz tartozik.