Izraeli táncegyüttes lép fel Győrben
Július 17-én (hétfő) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 18.30 órakor a Tzafit Yoav elnevezésű izraeli táncegyüttes műsorát láthatják az érdeklődők.
Július 17-én (hétfő) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 18.30 órakor a Tzafit Yoav elnevezésű izraeli táncegyüttes műsorát láthatják az érdeklődők.
Kívül-belül megújult a győri Gyermekkönyvtár (Győr, Herman O. u. 22.), amely július 6-tól újra megnyitotta kapuit és várja az olvasni vágyó lurkókat!
Az iskolai könyvtár az a hely, ahol a 21. század fiataljai biztosan találkozhatnak könyvekkel. Azért, hogy a diákok úgy érezzék, megéri a könyvtárba bemenni, alapvetően fontos, hogy a könyvtárak friss és a diákok számára izgalmas, vonzó állománnyal rendelkezzenek.
Júliusban is folytatódott a már jól bejáratott polgármesteri vizit rádiónk stúdiójában. Dr. Dézsi Csaba András a reggeli műsorban elsősorban a Győrt érintő fejlesztésekről, beruházásokról beszélt, melyek kapcsán külön kiemelte a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkozás fontosságát!
2023. július 26-án (szerdán) 10 és 10.45 órakor a kézműves foglalkozásokat kedvelő csemetéket várják a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségébe (Győr, Herman O. u. 22.). A foglalkozáson a gyermekek műanyag palackból teknőst készíthetnek.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségében (Győr, Herman O. u. 22.) az Alkoss velünk! programsorozat keretén belül a gyermekek majmocskát készíthetnek a könyvtárban 2023. július 19-én (szerdán) 10 órakor illetve 10.45-kor!
Július 10-én (hétfő) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében 17.00 órakor a soron következő könyvklubban Száraz Miklós György: Lovak a ködben című könyvéről folytathatnak eszmecserét. A beszélgetés moderátora Galambos Krisztina könyvtáros lesz.
Július 7-én (pénteken) 18 órakor a József Attila Művelődési Ház udvarán (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1. ) az Akkordeon Tánczenekar muzsikál.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtára „Itt a vakációó!” címmel szórakoztató játékokat, rejtvényeket tartalmazó pályázati füzetet jelentetett meg gyermekek részére.
A Magyar Népmese Színház előadásában 2023. június 23-án (pénteken) Az aranyszőrű bárány című interaktív mesejátékot nézhetik meg az érdeklődők, a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) 17 órakor.
Szeretsz olvasni? Szereted az izgalmas kihívásokat? Ha szívesen játszanál a győri könyvtárral, vegyél részt a Nagy Nyári Könyves Kihíváson! 12 kategóriából választhatsz! Olvass el legalább három könyvet! Minden kategóriához egy könyv tartozhat!
Ezen a hétvégén is számos program várja a győrieket és az idelátogató turistákat. Hódolhatunk a kulináris élvezeteknek, ingyenes koncertet ad TNT, és régiségvásár is szerepel az események között.
2023. június 28-án (szerdán) két időpontban 10.00 és 10.45 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) a gyerkőcök rákocskákat készíthetnek körlapból.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér 11 kötetből álló várostörténeti monográfiát jelentetett meg. Az egyes városrészek történetét az aktuális és időben változó közösségeken keresztül mutatják be olyan módon, hogy mind az ott élőknek, mind pedig a település iránt érdeklődőknek élmény legyen olvasni.
A nemrégiben elhunyt Csáky Anna tiszteletére nyílik kiállítás június 16-án 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér nyári könyves kihívása azoknak szól, akik szeretnek olvasni és játszani is. Megadott kategóriákból egy-egy könyvet lehet elolvasni, a kihívás június 10-től szeptember 20-ig tart.
Győrben számtalan program várja az érdeklődőket ezen a hétvégén. A nyárnyitó nagykoncertre szombaton este kerül sor a Dunakapu téren.
A könyvtár legújabb kiadványai, a városrészi monográfiák, annak mind a 11 része hamarosan kézbe vehető, egyenként 200 oldal körüli terjedelemben.
Devecsery László, József Attila-díjas író, költő, rendező nyitotta meg Győrben a 94. Ünnepi Könyvhetet és 22. Gyermekkönyvnapokat csütörtökön délután a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Csütörtökön kezdődik és szombatig tart az ünnepi könyvhét és gyermekkönyvnapok.