Megnyílt a győri könyvhét

Földvári Gabriella Fotó: MekliZ Fotó
2023.06.08. 18:47

Devecsery László, József Attila-díjas író, költő, rendező nyitotta meg Győrben a  94. Ünnepi Könyvhetet és 22. Gyermekkönyvnapokat csütörtökön délután a Kisfaludy Károly Könyvtárban.

Az előzetesen jelzett esős időjárás miatt a szabadtérre tervezett könyvvásárt és programokat a Kisfaludy Károly könyvtárban tartják meg csütörtöktől szombatig.

Kilencvennegyedik alkalommal ünnepeljük az emberiség egyik legnagyobb vívmányát, az írást, és a könyveket. Azt kívánom, hogy még sok évtizedig tudjuk ünnepelni a könyveket, a magyar írókat, a magyar irodalmat” – mondta köszöntőjében Takács Krisztián önkormányzati képviselő.

Devecsery László megnyitójában felidézte az elmúlt évtizedek ünnepi könyvheti élményeit, amikor a Szép versek és a Rivalda című kötetekért álltak sorba az emberek, és hogy ekkor találkozhattak személyesen példaképeikkel, az írókkal, költőkkel. Devecsery reményét fejezte ki, hogy ez most utóbbi most is így lesz. Majd beszélt a három varázsszóról, amely elvezetett bennünket a könyvhöz: a papirusz, a pergamen, a papír, és szólt Gutenbergről, aki a könyvnyomtatást hozta el számunkra.

Az író feltette azt a kérdést is, amely az utóbbi időben sokakban, sokszor, megfogalmazódik: miért kell a könyv? A válasza pedig ez volt: „mert a digitális világ nem fed le mindent. Én is írtam mesterséges intelligenciával Devecsery verset, de megígérem, nem fogom publikálni.

Devecsery Lászlónak 1969 óta jelennek meg írásai eddig 52 kötetes szerzőként tartják számon. „Nekünk alkotóknak nagyon fontos, hogy értéket teremtsünk, és létrehozzuk a hidat a befogadó és az alkotó között.” – emelte ki az író.

A megnyitón közreműködött Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója Varga-Bodó Anita versmondó, valamint a Hungarikum együttes.

Az ünnepséget követően az érdeklődők beszélgetést hallgathattak meg Holdárnyék címmel a költővel, majd L. Stipkovits Erika stresszkezelésről szóló telt házas előadása következett.

A programok között könyvbemutatók, író- olvasó találkozók, dedikálások szerepelnek. A gyermekekre is gondoltak a szervezők, őket kézműves foglalkozás és koncert is várja.

Az érdeklődők találkozhatnak többek között Benedek Szabolccsal, Darvasi Lászlóval, Háy Jánossal, Szalai Attilával, és Renczes Attilával is. Pénteken és szombaton is a városrészi monográfiák egyes köteteit mutatják be a szerzők, amelyhez ingyenesen lehet hozzájutni, néhány kérdés megválaszolásáért cserébe.

A Győr+ Média gondozásában megjelent, a Vagongyári Man-program című kötetet, a szerző Vörös Csaba pénteken és szombaton 10 és 14 óra között a Győri Szerzők standjánál dedikálja.

A vásárlóknak pedig 15 könyves stand kínálja kedvezményesen legújabb kiadványait a Kisfaludy Károly könyvtárban 10 és 18 óra között. Valamennyi program ingyenes.

Részletek a gyorikonyvtar.hu oldalon.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr | #megnyitó | #programok | #ünnepi könyvhét |