Győr
Győr+ 2020.03.20.

Mindig akad segítség

A győri, illetve a Győr környéki vállalkozók is kiveszik részüket ezekben a nehéz napokban a társadalmi összefogásból, egy börcsi cég pénteken 240 darab, három deciliteres pumpás fertőtlenítőszert juttatott el a városházára.

Földvári Gabriella 2020.03.20.

Kézművesek a koronavírus ellen

Az idei XVIII. Jótékonysági Kézműves Bál bevételét, 700 ezer forintot átutaltuk a Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak – közölte Facebook-oldalán dr. Lakatos István, a Győr-Moson-Sopron megyei Kézműves Tagozat elnöke.

Földvári Gabriella 2020.03.20.

A zenét is online tanulják

A Liszt Ferenc Zeneiskolában is elindult a digitális oktatás – tudtuk meg Szakács Erika igazgatónőtől.

Garamvölgyi Imre 2020.03.20.

Séta vészhelyzet idején

Lézengő emberek, bezárt üzletek, néhány maszk és még kevesebb gumikesztyű. Tettünk egy rövid sétát a győri belvárosban vészhelyzet idején…

Győr+ 2020.03.20.

Bezárnak a NAV kirendeltségei is

Március 23-tól, vagyis jövő hét hétfőtől Győr-Moson-Sopron megyében kizárólag a győri központi ügyfélszolgálat fogad ügyfeleket.

Győr+ 2020.03.20.

Elkezdődött a szúnyogok feltérképezése

A katasztrófavédelem egyik kiemelt célja a jövőben a biológiai szúnyoggyérítés arányának növelése. Hatékony biológiai gyérítést viszont csak olyan pontos térképek birtokában lehet végezni, amelyek megmutatják, hol vannak a szúnyogok tenyészőhelyei. Ilyen térképek jelenleg csak néhány térségről állnak rendelkezésre.

Győr+ 2020.03.20.

Üzent az Audi

Mindössze nyolc másodperces videóval jelentkezett az Audi, de ebben a rövidke képsorban most benne van minden, amire a kialakult helyzetben szükségünk lehet.