Kamion és autó koccant, nagy a torlódás az Árkád körforgalomban
Olvasónktól kaptuk az információt, miszerint a 14-es út Vámosszabadi irányában teljesen megállt, lassan lehet csak haladni.
Olvasónktól kaptuk az információt, miszerint a 14-es út Vámosszabadi irányában teljesen megállt, lassan lehet csak haladni.
A Győri Állatmenhelyen sosem elég a segítségből, hiszen rengeteg árva állatnak viselik gondját nap mint nap, s ez nem kis kihívás, nem beszélve az egyre növekvő kiadásokról. A jelenlegi gazdasági helyzet ugyanis még inkább azt eredményezi, hogy a támogatókra kell hagyatkozniuk, hogy semmiben se kelljen hiányt szenvedniük védenceiknek.
Az Audi Hungaria 30 éves fennállását ünnepli 2023-ban, ezért nyílt pályázatot hirdet, mellyel szeretné ösztönözi a Győr és vonzáskörében élő vagy alkotó, a kreatív iparban dolgozó fiatalokat, hogy vegyenek részt a jubileumi év logójának megtervezésében.
„Aki jótékonyságot vet, barátságot arat”. Pénteken megnyílt az Adventi Jótékonysági Faház a Széchenyi téren, ahol mintegy 15 szervezet kínálja termékeit november 25. és december 20. között. Az ajándéktárgyak eladásából származó bevételt elesettek és rászorulók kapják.
November 25. és december 26. között idén is megrendezik a 17. évét taposó Öt Templom Adventi fesztivált, ezúttal is rengeteg érdekes programmal és tehetséges előadóval.
Kulturális szempontból fontos hetet zár a Baksa Kálmán Gimnázium pénteken. Ekkor tartják ugyanis a Baksa Átriumot, amely 10 évvel ezelőtt Krúdy Szalon néven indult hódító útjára és célja, hogy a kultúrát a középiskola falai között elevenítse meg jelenlegi és egykori diákok közreműködésével.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Magyar Államvasutak Zrt. közös bűnmegelőzési akcióba fogott, mely az adventi időszak biztonságát hivatott szolgálni. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
A minőségi és prémium termékeket kínáló impozáns Therápia birodalom ünnepi köntösbe öltözött. A tulajdonosok egy csomó újdonsággal is készülnek, hogy igazán széppé varázsolják az év amúgy is csillogó időszakát, az adventet.
Közép-Európában is egyedülálló az a szódásszifon alakú csúszdatorony és a hozzá tartozó prémium csúszdarendszer, amely a Modern Városok Program keretében épülő Győri Vízi Élménypark legfőbb látványossága és attrakciója lesz.
Stumpf István jogász, szociológus, egyetemi tanár volt a Mathias Corvinus Collegium Győri Képzési Központjának vendége. A szakember 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztere volt, 2010-től 2019-ig alkotmánybíróként tevékenykedett, s kormánybiztosként is dolgozott. A Hegyalja Egyetem Kuratóriumának elnöke.