Galéria
J. Kovács Andrea 2022.10.14.

Emlék-követ avattak Szabadhegyen

„A víz szalad és csak a kő marad, a kő marad” - hirdeti Wass Albert gyönyörű verssorát az a Rózsák terét díszítő Emlék-kő, melyet a Győri Erdélyi Kör megalakulásának 33. évében állíttatott a tagság és támogatóik.

Pécskai István 2022.10.14.

Felújították a Véneki Kempinget

Jelentős fejlesztést hajtottak végre Véneken, ahol állami támogatás segítségével újították fel az eredetileg 1993-ban létrehozott kempinget. Korszerűsítették a hozzá tartozó épület vizes blokkját, felújították a szobáit és a konyháját, ennek köszönhetően a kemping immáron magas színvonalon tudja fogadni a turistákat.

Kárpát Zsolt 2022.10.13.

Ismét LED-osztás volt az OSP-ben

Csütörtökön folytatódott a hivatalosan a múlt héten indult LED-osztás Győrben. Ahogy arról korábban már több alkalommal beszámoltunk, ingyenes LED izzó csomagot kapnak azok a győriek, akik korábban regisztráltak a programra.

Németh Boglárka 2022.10.11.

Közigazgatási államtitkár járt Győrben

Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár tett látogatást Győrben. A politikus januártól ismét pozsonyi-magyar nagykövet lesz, így többek között a szlovák-magyar kapcsolat erősítésén is dolgozik majd. Az államtitkárt városunkban Dr. Dézsi Csaba András, polgármester, Dr. Pergel Elza, Szeles Szabolcs és Radnóti Ákos alpolgármesterek, valamint Virág-Adorján Andrea polgármesteri főbiztos fogadták

Zombai-Kovács Ákos 2022.10.10.

Őzike utca: megemelik a trafót, hogy ne álljon vízben

Régi probléma oldódik meg Pinnyéden, ahol megemelik az Őzike utcai transzformátorállomást. Az E. ON azért döntött így, mert amióta leaszfaltozták az utcát a csapadékvíz rendszeresen a trafóház alatt gyűlt össze, emiatt pedig sokszor volt áramkimaradás a környéken. Szeles Szabolcs alpolgármester, a körzet képviselője kezdeményezte a beavatkozást, a munkát pedig az áramszolgáltató szakemberei végzik el, hétfőn és kedden. A költségeket közösen állja a cég és a város, az önkormányzati rész Szeles Szabolcs képviselői keretéből valósult meg.

Pécskai István 2022.10.08.

Zarándokmise Böjte Csabával

Búcsúi zarándokmisét tartottak Sokorópátkán. Az eseményen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója személyében különleges vendég vett részt.

Pécskai István 2022.10.08.

Az állatok napja a menhelyen

Különleges volt a szombat a Győri Állatmenhely lakói számára. Az állatok világnapja alkalmából ugyanis a szokásosnál is több látogató érkezett, hogy az intézményben élő kutyákat és macskákat meglátogassák, az előbbieket meg is sétáltassák.

Kárpát Zsolt 2022.10.06.

Elindult a lakossági LED-csereprogram

Energiát, korszerűbb izzókat és olcsóbb villanyszámlát, ezt kapják a győriek a győri LED-csere programban. A polgármester közbejárására, az itt élők elsőként cserélhetik le ingyenesen a háztartásukban lévő régi izzókat, új, ledesre. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a korszerű és energiatakarékos égők Szentendréről érkeztek, több, mint 400 ezer darab, izzó várja új gazdáit, az igénylés szeptember elsején indult. Az első, hivatalos LED izzó osztást csütörtökön tartották az OSP-ben.

J. Kovács Andrea 2022.10.06.

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Méltó módon élni és meghalni. Ebben mutatnak példát minden magyarnak immár 173 éve ők, az aradi tizenhármak: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, gróf Vécsey Károly, gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel József, valamint az ugyanezen a napon Pesten kivégzett gróf Batthyányi Lajos miniszterelnök.