Emlék-követ avattak Szabadhegyen

J. Kovács Andrea
2022.10.14. 18:36

„A víz szalad és csak a kő marad, a kő marad” - hirdeti Wass Albert gyönyörű verssorát az a Rózsák terét díszítő Emlék-kő, melyet a Győri Erdélyi Kör megalakulásának 33. évében állíttatott a tagság és támogatóik.

Sokan eljöttek az avató ünnepségre, köztük a város polgármestere, dr. Dézsi Csaba András, valamint dr. Perger Elza és Szeles Szabolcs alpolgármesterek, önkormányzati képviselők, valamint több civil szervezet képviselője és számos érdeklődő.

Az 1989-ben megalakult Győri Erdélyi Kör volt az első, amit sorra követtek a többiek szerte az országban. A Romániából menekült és az ide áttelepült, gyökerüket vesztett erdélyiek és az őket segíteni akaró, érdeklődő anyaországiak által alapított körök hamarosan szövetségbe tömörültek, így jött létre az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, melynek bírósági bejegyzése és első elnöke, néhai dr. Búzás Gábor szintén városunkhoz kötődik.

A győri szervezet tagjainak régóta dédelgetett álma volt egy olyan hely kialakítása, ahol találkozhatnak, jókat beszélgethetnek, megpihenhetnek, vagy emlékezhetnek szülőföldjükre, otthon maradt és elhunyt szeretteikre.

„Az áttelepültek és a menekültek keresték, majd megtalálták új hazájukat. Nem mentünk Nyugatra meggazdagodni, hanem itt maradtunk magyarnak, itt neveltük fel gyermekeinket. Magunkkal hoztuk értékeinket, hagyományainkat, szakmáinkat, hogy tudásunkat az új haza javára hasznosítsuk”- fogalmazott köszöntőjében Pintye Tamás elnök.

Ünnepi beszédében a szintén erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Dézsi Csaba András azt mondta: az erdélyi magyarság jelkép az anyaországiaknak, a kitartás, az egyenes gerinc jelképe. Hazánkat a történelemben példátlan módon megcsonkították, az Európai Unióba való belépéssel azt remélhettük, hogy a határok megszűnnek és természetes módon egybeolvadhat nemzetünk. S bár reményeink nem váltak mind valóra, városunk és az ország vezetése egyaránt nemzetben gondolkodik és cselekszik. Győrnek a közelmúltban két magyar testvérvárosa is lett, s nemrégiben a Székely himnusz iránti tiszteletből felavatták Csaba királyfi szobrát.

A polgármester szólt arról is, mennyire fontos a békesség, mind fizikailag, mind lelkileg. Csak ekkor tud a magyarság minden nemzettest-része együtt lélegezni és működni egymással, így válhat egészséges testté, s lehet akkora ereje Európában, mintha a közigazgatási határai összetartoznának. Minden egyes kő és emlékhely hozzátesz ehhez a folyamathoz, erősíti és elgondolkodtatja az embereket.

A beszédek után Szakács Sándor református tiszteletes szólt a hallgatósághoz, majd megáldotta az Emlék-követ. Az ünnepség verssel, dallal, néptánccal folytatódott, majd koszorúzással ért véget.

Galéria: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka, J. Kovács Andrea