Film készült az Arrabona Városvédő Egyesület segélyútjáról
A győri egyesület és adományozói 15 éve támogatják a moldvai csángókat. Most ismét útra kelt a dugig rakott kisbusz, és ezúttal egy kamera is velük tartott.
A győri egyesület és adományozói 15 éve támogatják a moldvai csángókat. Most ismét útra kelt a dugig rakott kisbusz, és ezúttal egy kamera is velük tartott.
Rékasi Károly Wass Albert-estjével emlékeztek a költészet napjára a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban. A Szerelmem, Erdély című előadás azokat a leveleket veszi sorra, melyeket az író a számára fontos nőknek írt, ezekből bontakozik ki sorsa, emlékei és versei. Egyszerre szól azokról, akikhez szerelem fűzte, valamint a szülőföld, Erdély iránti szeretetéről. Egyszerre szól azokhoz, akik ismerik az életművét és azokhoz, akik még soha nem hallottak róla.
A Bezerédj-kastély Művelődési Ház szervezésében Wass Albert estet tartottak Ménfőcsanakon.
A legjobb dolgok mindig spontán alakulnak. Csaba testvér sokorópátkai látogatását nem előzte meg sok hónapos előkészület, a közösségi est alig pár nap alatt szerveződött, a Sokorói Tájegység Egyesülés tagjainak januári rendhagyó, nyitott találkozója minden résztvevő számára felemelő volt.
János Zsigmond-díjjal tüntette ki Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét a Magyar Unitárius Egyház hétfőn este Kolozsváron, a vallásszabadság napja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten.
Egyfajta sűrű, élményekben gazdag nyaralásként élte meg a Győri Nemzeti Színház kis delegációja a romániai turnéját az elmúlt napokban. Az utazással együtt, összesen 10 naposra kalibrált különleges kiruccanás során öt városban, hat helyszínen szórakoztatta a közönséget városunk művészi küldöttsége. A Padlásszínházban már nagy sikert aratott darabokat, így Az erősebbet, és a Strip-Tease-t hatalmas ováció fogadta. A főszereplőket kérdeztük élményeikről.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Filmvetítésre és beszélgetésre várják az érdeklődőket az MCC győri képzési központban május 16-án, csütörtökön.
Elutasította a román képviselőház csütörtöki plenáris ülésén a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket, melyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők nyújtottak be.
Néhány hónapja jelent meg az MCC Press gondozásában Kálnoky Boris Őseim földje című családtörténeti könyve. A kötet bemutatja a Kálnoky család tatárjárástól kezdődő erdélyi jelenlétét, valamint azt a közösségformáló és országépítő szerepkört, amelyet a Kálnokyak a történelem során Erdélyért végeztek.