Összetartozás ünnepség Sokorópátkán
Negyedik alkalommal gyűltek össze a résztvevők az Összetartozás Ünnepségén. Vajda Péter szerint az esemény ereje a közösségben és a nemzeti összetartozás érzésében rejlik.
Negyedik alkalommal gyűltek össze a résztvevők az Összetartozás Ünnepségén. Vajda Péter szerint az esemény ereje a közösségben és a nemzeti összetartozás érzésében rejlik.
Május utolsó vasárnapján országszerte a hazáért életüket áldozó katonákra és civilekre emlékezünk. Győrben a Radó-szigeten, a Hősi emlékműnél tartották ma délelőtt a központi városi ünnepséget, ahol Kósa Roland alpolgármester mondott beszédet.
Győrben szombaton városszerte ünnepelték a lengyel-magyar barátság napjának huszadik évfordulóját. A Magyar-Lengyel Közéleti Egyesület Kollár János vezetésével azért jött létre, hogy megőrizze és fenntartsa a két nemzet közötti együttműködést, támogatást és barátságot. Az egyesület a Kristály étteremben kezdte a megemlékezéseket, majd délután a Bem téren lévő egymásba fonódó tölgyek szobránál hajtottak fejet.
Március 23-a a lengyel-magyar barátság napja. Ennek alkalmából szombaton ünnepségeket szerveztek szerte a városban. 2006-ban ugyanis Győrben, Sólyom László egykori köztársasági elnök és Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök írták alá győri nyilatkozatot és adták át a két nemzet barátságának első köztéri emlékművét. Húsz évvel később ennél az emlékműnél emlékeztek a két nemzetet azóta is szorosan összekötő kapcsolatra a Bem téren.
"Gőzerővel folynak" a március 15-i nemzeti ünnep előkészületei, amelyet idén rendhagyó keretek között, a Békemenet résztvevőivel együtt ünnepelnek - közölte a a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.
Tisztelettel hívjuk és várjuk Önt és kedves családját az Újvárosi Művelődési Ház rendezvényére, az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc tiszteletére tartandó megemlékezésre.
Szombaton délután tartotta szalagavató ünnepségét a Révai Miklós Gimnázium a Richter Teremben. A hagyományos eseményen 4 és fél osztály, összesen 170 végzős diákjának tűzték fel a középiskolai éveket jelképező szalagot családtagjaik, tanáraik és barátaik körében.
Fontos mérföldkőnek számító, nagyszabású esemény keretében elhelyezték a Bőnyi Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde új épületszárnyának alapkövét. A pénteki ünnepségen Szijjártó Péter külügyminiszter kiemelte: Magyarország jövőjét a családok jelentik. A kormány ezért fontosnak tartja a béke pártján állva megvédeni a családokat.
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank hétfőn, Budapesten.
Az egyesület hagyományos Mikulás disco programja nagy szeretettel és lelkesedéssel várja fiatalokat és az idősebbeket is egyaránt.