Elhunyt szeretteinkre emlékezünk
November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban.
November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban.
A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol a tavaly még élvonalbeli Budafoki MTE volt az ellenfél. Az első félidő nem hozott gólt, azonban a második félidőben, Vitális jól eltalált bombájának köszönhetően megnyerték a mérkőzést a hazaiak.
Két idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzés után október 30-án, szombaton 16 órakor újra hazai pályán játszott a Győri Audi ETO KC. A svéd IK Sävehof volt Hansenék ellenfele a DELO EHF Bajnokok Ligája 6. fordulójában az Audi Aréna Győrben, a zöld-fehérek pedig magabiztosan győztek.
Közel fél éves előkészítő munka után, október utolsó szombatján megnyílt Ménfőcsanakon a termelői piac. A Bezerédj-kastély kertjében megrendezett vásárt számos látványos produkció is színesítette.
Pénteken este ismét NBI/B-s mérkőzést játszott az Agrofeed ETO-UNI Győr a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ezúttal a Budai Farkasokat fogadta a bajnokság VII. fordulójában.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester vezetésével Győr eddig ,,rejtett titkait” ismerhették meg az érdeklődők.
A testi-lelki kikapcsolódás legújabb fellegvára nyílik meg jövő szombaton, a Szauter Ferenc utcában. Ha nem szeretnél lemaradni a Leier FIT-WELL Club grandiózus Opening Party-járól, regisztrálj még ma!
Halottak Napja alkalmából tartott megemlékezést és koszorúzási ünnepséget a Győri Önkormányzat a nádorvárosi köztemetőben, a Hősi halottak emlékművénél csütörtökön délelőtt.
Ismét telt házas volt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Győri Képzési Központ legutóbbi rendezvénye, amelyen Mocsai Tamás 190-szeres magyar válogatott korábbi kézilabdázóval beszélgetett az intézmény egyik hallgatója.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában az élvonalbeli Puskás Akadémiát fogadta a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata.