120 éves a Jedlik iskola
120 évvel ezelőtt alapították a győri Jedlik iskolát. 1901-ben a Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére még Fa és Fémipar iskolaként jött létre az oktatási intézmény.
120 évvel ezelőtt alapították a győri Jedlik iskolát. 1901-ben a Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére még Fa és Fémipar iskolaként jött létre az oktatási intézmény.
Elismernék egymás felsőoktatási képzéseit a Visegrádi Négyek országai, a felek erről szándéknyilatkozatot írtak alá a Széchenyi István Egyetemen. A pénteki győri, V4 Felsőoktatási Csúcstalálkozón elhangzott, a mobilitás és a munkaerő áramlás hatékonyabbá tétele miatt fontos, hogy az államok automatikusan ismerjék el a másik ország felsőoktatási képzéseit. A felsőoktatási csúcson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a mostani összefogás célja, közelebb hozni a V4 országok egyetemeit.
Hagyományosan idén is megemlékezést tartottak Máté Mária és Szabó Béla, az 1956-ban mártírhalált halt, Újvárosban eltemetett fiatalok sírjánál pénteken a temetőben.
A Városi Diákfórum és az iskolák diákönkormányzatai egymást segítik és erősítik - hangzott el csütörtök délután a Városháza Dísztermében. A két szervezet képviselői megtárgyalták az idei és a jövő évi programokat.
Csütörtökön már a 9. Győr 750-es érmeosztást rendezték meg az Olimpiai Sportparkban. Továbbra is rendkívül népszerű a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott különleges fizetőeszköz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a csütörtöki eseményen már a 6000. 20 év alatti győri fiatal is átvette érmét az ötletgazda Dr. Dézsi Csaba Andrástól.
Éremhalmozó evezősöket köszöntött a Városházán a sportért is felelős alpolgármester. Radnóti Ákos a 2021-es Evezős Országos Bajnokságon kiválóan szerepelt sportolóknak és edzőiknek, illetve a GYAC elnökének is gratulált remek szereplésükhöz.
Nagyszerű jövőképet előrevetítő gazdaságfejlesztési stratégiát dolgozott ki együttműködő partnereivel a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A programot szerdán egy konferencián mutatták be számos érdeklődő jelenlétében.
Ausztria nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott a Konzuli Szolgálat a régióban működő osztrák cégek, vállalkozások, valamint a helyi hatóságok vezetői számára a győri Leier City Centerben szerdán este.
Az UNI Győr MÉLY-ÚT hazai pályán 34 ponttal kikapott az ukrán SC Prometej csapatától a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének második fordulójában.
A trianoni béke következményeit és az államiság megőrzéséért folytatott küzdelmet bemutató vándorkiállítás nyílt szerdán a Dunakapu téren. Az emlékező tárlaton látható többek mellett a Szent Korona nagyméretű másolata, a Teleki Pál-féle „vörös térképet” ábrázoló talapzaton.