Helyükre kerültek a faragott kapu újabb elemei
Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Győr-Nyúl-Écs-Pannonhalma kerékpárút megépítésének kezdeményezője pénteken a Facebook-oldalán a következő hírt osztotta meg.
Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Győr-Nyúl-Écs-Pannonhalma kerékpárút megépítésének kezdeményezője pénteken a Facebook-oldalán a következő hírt osztotta meg.
Hónapokkal korábban elkészült a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút, amit tavaly ősszel hivatalosan át is adtak, most pedig ünnepélyesen megáldják a népszerű kerékpárút fölé emelt faragott kaput. Erről a térség országgyűlési képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Kara Ákos kiemelte, a kormányzati forrásból épült, sokak által a térség leghasznosabb beruházásának tartott bicikliút egyik éke a Schreiner Károly által készített faragott kapu, amit augusztus 20-án áldanak majd meg, ünnepélyes keretek között.
Szenzációs felfedezés történt, amikor egy 7 millió éves kapafogú őselefánt maradványait találták meg Pannonhalmán. S bár a lelet megtalálása nem napjainkra tehető, egy kihelyezett időszaki kiállítás keretében augusztus 11-én visszatér a városba a páratlan lelet.
A Győrben illetve Pannonhalmán elszállásolt ukrán-orosz háború elől elmenekült ukránoknak a Pannonhalmi Főapátság, a Pannonhalmi Plébánia és Karitász rendezett egy kirándulást. Az eseményen a családok egyrészt kikapcsolódhattak és egy kis időre elszakadhattak a hétköznapi gondoktól, másrészt megismerkedhettek egymással.
Idén hosszabbra nyúlt a levendulaszüret a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében. Még most is csodálatosan pompáznak a növények, lila köntösbe öltöztetve a tájat, melyet egyik legfiatalabb Olvasónk, Tolnai Sz. Olivér is megörökített.
A latin nyelvű Missale Arcis Pfannberg misekönyv a 15. században keletkezett.
Figyelmetlen civil autós ütött el kerékpárosokat a pénteki országúti országos bajnokság férfi mezőnyversenyében.
Új zenei rendezvénysorozat várja az érdeklődőket Pannonhalmán, a Porta Étterem teraszán. A Porta Akusztik névre keresztelt esemény szervezői remélik, júniusban, augusztusban és szeptemberben is szép számú közönséget láthatnak majd vendégül.
A Pannonhalmi Rotary Club 2020 tartotta meg ún. charterjét, amely alapítást jelent. A szervezet két éve jött létre, ma pedig nem csak ők, de a Győri, valamint az összes többi rotary club együtt ünnepelt, a Pannonhalmi Bencés Főapátság szomszédságában.
Idén lesz harmadik éve, hogy hamvazószerdán ökumenikus bűnbánati liturgiát tart a pannonhalmi bencés szerzetesközösség. Ez a világon egyedülálló: nincs más olyan közösség, ahol a bűnbánat ősi rítusát – hogy hamut szórunk a saját és egymás fejére – katolikusok, reformátusok és evangélikusok együtt végeznék.