Címke: nyelvtanulás
Hirdetés
Győr+ 2022.06.06.

Sikeres kínai nyelvtanfolyam gyerekeknek

A győri Széchenyi István Egyetem tavasszal kínai nyelvtanfolyamot indított az általános iskolás korosztály számára, amelyen az intézmény támogatása révén ingyenesen tanulhatnak az általános iskolás korú gyerekek. A képzés iránti érdeklődés felülmúlta a várakozásokat, így szeptembertől folytatódnak a nyelvórák. Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, s ennek révén az angol nyelvű építőmérnök-képzésben oktató kínai vendégprofesszor is közreműködött a kurzuson.

J. Kovács Andrea 2022.05.01.

Szép magyar beszéd a bombák árnyékában

Kárpátaljai diákok és pedagógusok is részt vettek az elmúlt hétvégén városunkban rendezett Szép Magyar Beszéd verseny döntőjén. Ez pedig nem volt kis teljesítmény. Katona-Mironova Bertával, a Nagydobronyi Líceum igazgatójával beszélgettünk.

Kárpát Zsolt 2022.04.21.

A diákok újra megmutathatták nyelvtudásukat

Két év szünet után ismét megrendezhették Nyugat-Magyarország legnagyobb angol-német versenyét kéttannyelvű középiskolások számára. A nagy múltú megmérettetést Győr három oktatási intézménye szervezte meg. Kilenc város 13 iskolájából érkeztek a diákok az eseményre, akik német és angol nyelvtudásukról adhattak számot szóban és írásban egyaránt.

Németh Boglárka 2022.03.30.

Wunderbar fesztivál a Baksában és a Krúdyban

A Wunderbar Fesztiválhoz csatlakozott a Baksa Gimi és a Krúdy Gyula Középiskola is. A fesztivál a német nyelv 2022-es, első magyarországi hete, amely a német, osztrák és svájci nagykövetség, valamint számos német nyelvű intézmény kezdeményezésére indult el. Ennek alkalmából workshopokon és standokon mutatták be az iskolák diákjai a német nyelvterület országait és a nyelvhez kapcsolódó hagyományokat. A kezdeményezés célja, hogy Győrben is minél több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítására.

Győr+ 2022.03.29.

Tavasznyitó módszertani ötletbörzére invitálják a tanárokat

Idén 25 esztendős a Hatos és Társa Nyelviskola, amely az egész évben igyekszik ingyenes rendezvénysorozattal segíteni a tanárokat és a diákokat egyaránt. Ennek részeként kerül sor a Tavasznyitó módszertani ötletbörzére, amelynek megnyitója csütörtökön 14:30-kor lesz. Fontos: az esemény online zajlik.

Győr+ 2022.03.25.

Győrben is elindult az első német nyelvi fesztivál

A német a második legkedveltebb idegen nyelv Magyarországon. Nem csoda, hisz a német nyelvű országokból származó cégek százezreknek teremtenek munkát, a németül tudó diákok itthon és külföldön is továbbtanulhatnak, a hazánkba érkező turisták nagy része szintén német nyelvű. Németország, Ausztria és Svájc nagykövetségeinek, valamint a Goethe Intézetnek és az Osztrák Kulturális Fórumnak a szervezésében elstartolt a német nyelv fesztiválja, melyben Győr is otthont ad kulturális és edukációs programoknak.

Csollán Tamara 2022.02.09.

Ingyenes kínai nyelvtanfolyam általános iskolásoknak

A győri Széchenyi István Egyetem egyre erősebb és sokrétűbb kínai kapcsolatokkal rendelkezik, összhangban a magyar nemzetgazdasági törekvésekkel. Az intézmény újabb lépésként kínai nyelvtanfolyamot indított az általános iskolás korosztály számára, amelyen a diákok ingyenesen vehetnek részt. Ezzel a lehetőséggel az egyetem új kapukat nyitna a magyar gyerekek számára. A tanfolyamra még lehet jelentkezni.

Ficsór Dávid 2021.09.28.

Rekordszámú résztvevő a Nyelvek Európai Napján

A Europe Direct Győr-Moson-Sopron, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata idén is megszervezte a Nyelvek Európai Napját. Az egész napos esemény és vetélkedő témája idén a Vasút Európai Évéhez kapcsolódott: „Biztonságos és fenntartható vasút / közlekedés, ami összeköt”.

JKA 2021.09.11.

Véget ért az ingyenes nyelvi felzárkóztató

Hatos és Társa Nyelviskola Győr Megyei Jogú Város önkormányzatának támogatásával több száz tanulónak biztosított angol és német nyelvű, ingyenes felzárkóztató kurzusokat a nyár folyamán.

Sándor Szigeti 2021.09.10.

Nyelvtanulás Hete – hatékony és színes programokkal!

Szeptember 13. és 17. között a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) tagiskolái idegennyelvi kávéházzal, teadélutánnal, próbanyelvvizsgákkal, nyelvi audittal, játékokkal és számtalan izgalmas offline, illetve online programokkal várják a nyelvtanulókat Budapesten, Baján, Cegléden, Egerben, Győrben, és Szolnokon. A Nyelvtanulás Hete rendezvényein ingyenes a részvétel.

Hirdetés