Nyelvtanulás

Wunderbar fesztivál a Baksában és a Krúdyban

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2022.03.30. 12:59

A Wunderbar Fesztiválhoz csatlakozott a Baksa Gimi és a Krúdy Gyula Középiskola is. A fesztivál a német nyelv 2022-es, első magyarországi hete, amely a német, osztrák és svájci nagykövetség, valamint számos német nyelvű intézmény kezdeményezésére indult el. Ennek alkalmából workshopokon és standokon mutatták be az iskolák diákjai a német nyelvterület országait és a nyelvhez kapcsolódó hagyományokat. A kezdeményezés célja, hogy Győrben is minél több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítására.

A fesztivál megnyitóján elsőként Bejcziné Mosolits Erika, a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. “Ezer szállal kötődünk a német történelemhez, Ausztriával fél életünket együtt töltöttük. Kultúránk, zenénk, művészetünk szintén ezer szállal kötődik a Közép-Kelet Európai régióhoz” – kezdte beszédét a vezető, majd elmondta, hogy az iskolában 30 éve foglalkoznak a nyelvek, köztük, a német nyelv oktatásával.

“Az idegen nyelvek tanítása, továbbá az idegen nyelvek elsajátítása azóta is intézményeinknek kiemelt célja” -hangsúlyozta az igazgatónő, aki elmondta azt is, a sikeres nyelvvizsgát tevők arányait tekintve országosan az első helyen állnak.

Ezek után Nagyszokolyai Máté, a Győr SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari technikum oktatója szólt a megjelentekhez. “Vezérmondatunk így hangzik: „Englisch ist ein Muss, Deutsch ist ein Plus”. Ez gyakorlatilag magyarul arra fordítható, hogy az angol kell, német kiegészítéssel” – emelte ki a pedagógus, aki elmondta: angolul mindenki beszél valamilyen szinten, ha más nem a Netflixnek köszönhetően, de az angol alapelvárás. A Magyarországon résztvevő több száz területről érkező cég munkanyelve azonban még mindig a német, különösen a régióban.

Az Osztrák Kulturális Fórum igazgatóhelyettese, Robert Sereinig is egyetértett az elhangzott gondolatokkal. Szerinte a régióban különösen fontos a német nyelv ápolása és ismerete.

Erről beszélt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi-és Iparkamara társelnöke Szilasi Péter Tamás is, aki szerint a német a vállalkozói környezetben is elengedhetetlen.

A két intézmény diákjai az ünnepségre verssel, hangszerrel és egy német dallal is készültek. A megnyitót követően a diákok és az érdeklődők pedig birtokba vehették a standokat, melyeken bemutatták Ausztria, Németország, Svájc turizmusát, gasztronómiáját, valamint a német nyelvű országok híres személyiségeit, találmányait, továbbá a környezetvédelem aktuális kérdéseivel is foglalkoztak.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #híradó | #nyelvtanulás |