Sikeres kínai nyelvtanfolyam gyerekeknek

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.06.06. 12:49

A győri Széchenyi István Egyetem tavasszal kínai nyelvtanfolyamot indított az általános iskolás korosztály számára, amelyen az intézmény támogatása révén ingyenesen tanulhatnak az általános iskolás korú gyerekek. A képzés iránti érdeklődés felülmúlta a várakozásokat, így szeptembertől folytatódnak a nyelvórák. Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, s ennek révén az angol nyelvű építőmérnök-képzésben oktató kínai vendégprofesszor is közreműködött a kurzuson.

A program indulásakor Orosz-Barczi Réka, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának központvezetője úgy fogalmazott, hogy az egyetem ezzel a kezdeményezéssel is nyit a térségben élők felé, és olyan lehetőséget nyújt, amely értékes tudást ad számukra. A félév zárásaként, a tanfolyam első félévét értékelve kifejtette, jóval nagyobb volt az érdeklődés a lehetőség iránt, mint ahogy azt előzetesen várták. Mintegy félszázan jelentkeztek a programra, és 30-40 résztvevő végig jelen volt a képzésen. „A gyerekek rendkívül lelkesek és kitartóak maradtak, sőt több szülő is végig velünk tartott, és bekapcsolódott az órákba. Ennek köszönhetően a diákoknak lehetőségük nyílt otthon együtt gyakorolni a szülővel” – emelte ki a központvezető, aki korábban kínai nyelvtanárként tevékenykedett, így nem volt számára szokatlan a kisdiákok oktatása.

Hozzátette, a fiatalokon látszott, mennyire élvezik a nyelvvel való ismerkedést, még a kínai karakterek írását is hétről hétre szorgosan gyakorolták, a pontos kiejtés fejlesztésében pedig nagy segítséget jelentett a kínai vendégprofesszor közreműködése. A programba a nyelvoktatás mellett kulturális ismereteket is belecsempésztek. Orosz-Barczi Réka kiemelte, szeptemberben folytatják a tanfolyamot.

Szapáry Illangó Nanett a kezdetektől résztvevője a tanfolyamnak, és mint mondta: nem bánta meg, hogy jelentkezett. „Az interneten találkoztunk a lehetőséggel, és – mivel nagyon kíváncsi voltam a kínai nyelvre – részt vettünk az online próbaórán, azóta pedig rendszeresen jövök az egyetemre tanulni” – mesélte. Hozzátette, bár a nyelv nehezebb, mint várta, különösen az írásjelek bonyolultak, nagyon szereti az órákat, jól megy neki, és bízik benne, hogy lesz lehetősége a folytatásra.

Dudás Mónika és Szapáry Illangó Nanett (Fotó: Májer Csaba József)

Édesanyja, Dudás Mónika elmondta, maga is bent maradt az órákon, így személyesen láthatta, hogy milyen jól felépített, vidám hangulatú képzésen vehetnek részt a fiatalok a Széchenyi István Egyetem jóvoltából. „Úgy gondolom, minél több nyelvet beszél valaki, annál nagyobbak a lehetőségei az életben. Lányom angolt is tanul, emellett kezdte el a kínait, és úgy látom, a gyerekek nagyon fogékonyak az újra” – fejtette ki az édesanya, aki támogatja lányát abban, hogy a következő félévtől is folytassa a nyelvtanulást.

A Széchenyi István Egyetem egyre kiterjedtebb kínai kapcsolatokkal rendelkezik, a 36 angol nyelvű képzésen részt vevő nemzetközi hallgatók három százaléka kínai, s a cél, hogy kínai hallgatói közösséget építsenek ki. Ennek érdekében az intézmény együttműködik kínai vállalatokkal, többek között a Huaweijel, és folyamatosan bővíti kínai oktatási kapcsolatait is (jelenleg már 16 ottani egyetemmel kötött megállapodást). A tavaly meghirdetett vendégprofesszori pályázatra 16 országból összesen 57-en adták be jelentkezésüket. Lin Guangping professzor az angol nyelvű építőmérnöki alap- és mesterszakon kapcsolódott be az oktatásba, de rendszeres résztvevője volt a kínai nyelvóráknak is. Mint mondta, először jár Európában, de rögtön megtetszett neki Győr és a Széchenyi-egyetem kampusza is.

Orosz-Barczi Réka, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának központvezetője és Lin Guangping professzor (Fotó: Májer Csaba József)

„Az intézmény modern, lendületes és nemzetközi egyetem, nemzetközi szintű képzésekkel, a karok mindennapi működését pedig életerő hatja át. A kampuszon tökéletes oktatási és lakhatási lehetőségek, valamint a folyópart adta természeti csodák várják a hallgatókat. Kifejezetten ideális hely mind a tanuláshoz, mind pedig a mindennapi élethez” – fogalmazta meg benyomásait a vendégprofesszor.

A várossal kapcsolatban kiemelte: „Győr rendkívül élhető, tiszta, békés, barátságos és befogadó. Számomra a leglenyűgözőbb az építészet, mivel nagyon különbözik a kínaitól. Minden épület egy műalkotás. Kis utcák keresztezik egymást, ahol igazán kellemes sétálni, de a folyóparton barangolni a legszuperebb élmény!” Hozzátette, az itt töltött idő nagyon esemény- és élménydús volt a számára, sokat fejlődött szakmailag és emberileg is, ráadásul kitűnő kapcsolatokat épített ki. Kérdésünkre elmondta, meglepetésként érte a gyerekeknek kínált kínai nyelvtanfolyam, de nagyon hasznosnak tartja a lehetőséget, mert Kína gazdasági életben betöltött szerepe, illetve az erősödő gazdasági globalizáció felértékeli a nyelvismeret jelentőségét. A képzés első féléve játékos névadó ceremóniával zárult, amelyen a tanfolyamot elvégzők kínai nevet kaptak.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #nyelvtanulás | #Széchenyi István Egyetem |