Ménfőcsanaki Advent
Karácsonyváró műsort rendeznek a Bezerédj-kastély előtti parkban december 17-én, szombaton.
Karácsonyváró műsort rendeznek a Bezerédj-kastély előtti parkban december 17-én, szombaton.
Úgy látszik idén Győrben és környékén mindenki jó gyermek volt, hiszen a Mikulás egyenesen Lappföldről igyekezett mindenhová eljutni, köztük Ménfőcsanak városrészbe is, ahol majdnem 300 kisgyermek várta őt nagy izgalommal.
Lakossági fogadóórára várja a körzetében élőket dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő december 8-án.
Több jó hírt is közölt hivatalos közösségi oldalán Szabó Jenő önkormányzati képviselő szerdán, amelyek a 83-as főút bővítéséről szólnak.
Egészen különlegesnek ígérkezik a kilencedik Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piac, erről számolt be a program ötletgazdája a Győr+ Médiának. Dr. Laczkovits-Takács Tímea kiemelte, szombaton a már megszokott színvonalas kínálat mellett, egy igazi, falusi disznótor is várja majd az érdeklődőket. A piacra érkezők végig követhetik a levágott állat feldolgozásának teljes menetét, közben pedig akár forralt bort kortyolgatva is hangolódhatnak az adventi időszakra. A karácsonyi időszakra készülőket szabadtéri zene is szórakoztatja.
Idén már 23. alkalommal valósult meg a Csallóközi színes ceruzák című program, nyolc országból mintegy 1700 alkotás érkezett a szervezők felhívására. A nemzetközi gyermekrajz pályázatra beküldött rajzokat és festményeket előbb Dunaszerdahelyen állították ki, aztán érkezett Győrbe, ahol mostantól Ménfőcsanakon látható egy novemberi és egy decemberi időszakban. A kiállítást a körzet önkormányzati képviselője, Szabó Jenő nyitotta meg, aki kiemelte, a tárlat tovább erősíti Győr és Dunaszerdahely testvérvárosi kapcsolatát.
A beiratkozott olvasóknak novemberben és decemberben lehetősége lesz arra, hogy az online katalógus alapján a Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárból (Bezerédj-kastély) könyveket válasszanak ki kölcsönzésre.
A 70 év felettieket köszöntötték Ménfőcsanakon, az Idősek Világnapja alkalmából. A városrészben régi hagyomány, hogy a körzet önkormányzati képviselője közös programja hívja a szép korúakat, akik szívesen fogadják az invitálást és vesznek részt a mindig színvonalas programon. Tavaly, a Covid miatt rövidített formában és két felvonásban tudott megvalósulni a rendezvény, idén viszont egyszerre vendégeskedett a 168, 70 év feletti idős a Bezerédj-kastély pincehelyiségében. Az esemény házigazdája, dr. Laczkovits-Takács Tímea szerint az idősek megbecsülése mindig fontos.
Dr. Zsilavi Fábiánné Jolika, a Ménfőcsanaki Népfőiskola Egyesület ügyvezetője, a Hegyalja újság és számos tudományos igényű, értékmentő kiadvány szerkesztője, kiadója, helyi civil szervezetek létrehozója és működtetője 80 éves korában, pénteken hunyt el.
Historikus hangszerek és modern zene találkozása. Különleges koncertre várják az érdeklődőket október 14-én Ménfőcsanakon.