Csallóközi színes ceruzák Ménfőcsanakon

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos
2022.11.15. 12:22

Idén már 23. alkalommal valósult meg a Csallóközi színes ceruzák című program, nyolc országból mintegy 1700 alkotás érkezett a szervezők felhívására. A nemzetközi gyermekrajz pályázatra beküldött rajzokat és festményeket előbb Dunaszerdahelyen állították ki, aztán érkezett Győrbe, ahol mostantól Ménfőcsanakon látható egy novemberi és egy decemberi időszakban. A kiállítást a körzet önkormányzati képviselője, Szabó Jenő nyitotta meg, aki kiemelte, a tárlat tovább erősíti Győr és Dunaszerdahely testvérvárosi kapcsolatát.

A Ménfőcsanaki óvoda Katica csoportja vezette fel színes műsorával a Csallóközi színes ceruzák című program legjobb alkotásaiból összeállított kiállítás megnyitóját. Idén már 23. alkalommal hirdették meg a pályázatot, amire ezúttal 11 országból 1700 rajz és festmény érkezett, közülük 60-at díjaztak plusz két különdíjat is odaítéltek.

A ménfőcsanaki kiállítás megnyitóján Jana Svetlovska, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónőjének gondolatait Láng Ingrid tolmácsolta. „Mostanra bebizonyosodott, hogy a Csallóközi színes ceruzák nem csak egy szimpla program, hanem egyfajta üzenet is, amit a gyerekek küldenek a felnőtteknek, megmutatva a világot úgy, ahogy ők látják. Javasolnánk, hogy minden politikus nézze meg ezeket a műveket, mert sokat lehet belőlük tanulni” – idézték a megnyitón Jana Svetlovska gondolatait.

A Csallóközi színes ceruzák kiállítást még júniusban nyitották meg Dunaszerdahelyen, azóta már járt Győrben, most pedig Ménfőcsanak fogadta be a valóban nagyon színes tárlatot. „Nagy öröm, hogy itt, ebben a városrészben is megcsodálhatjuk ezeket a gyönyörű műveket, külön öröm, hogy egy helyi kisgyerek alkotása is bekerült a díjazottak közé, a legjobb alkotásokat bemutató tárlat pedig szerintem tovább erősítheti Győr és Dunaszerdahely testvérvárosi kapcsolatát, ami ugyancsak üdvözlendő dolog” – mondta Szabó Jenő, a körzet önkormányzati képviselője.

A kedden nyílt ménfőcsanaki kiállítás november 15 és 18-a között, illetve december 12 és 16-a között látogatható, teljesen ingyen, a Bezerédj-kastély Művelődési Házban.