Többfelé is magas a légszennyezettség
Továbbra is kifogásolt Győrben a levegő minősége – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombati Facebook bejegyzésében.
Továbbra is kifogásolt Győrben a levegő minősége – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombati Facebook bejegyzésében.
Az egyetemi csarnok adott otthon a hagyományos Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutatónak, amelyet idén 20. alkalommal rendeztek meg. Az általános iskolás diákok továbbtanulását, szakmaválasztását segítő rendezvényt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szervezte, amelyen 49 kiállító, amelyből 30 szakképző iskola, 9 munkáltató és 9 egyéb (szolgáltatást, információt nyújtó) szervezet vett részt.
Éppen harminc éve történt, hogy Magyarország ismét szabad, független ország lehet.
Összegyűjtöttük, milyen világnapokat tartanak számon október 16-án, és milyen győri évfordulókról emlékezhetünk meg ezen a napon.
Speciális hintára és homokozóra gyűjtünk, szükségünk van rád is.
Idén tavasszal nagyszabású kiállításon mutatta be alkotásait Malasits Zsolt festőművész. A tárlatról az alkotó úgy nyilatkozott, művészi életének egyik csúcspontja volt, amely máig hatással van a mindennapjaira. Az utóbbi hónapok azonban nem az ő esetében vett klasszikus alkotásról szóltak, ugyanis festmények helyett a megújult galérián dolgozott a művész.
Már több, mint egy hónapja terjed a tetris challenge elnevezésű kihívássorozat az interneten, a héten a győriek is beszálltak a játékba.
Megszépült környezet várja a Zichy-palota udvarán fotózkodó párokat. A hatalmas, idős platánfa köré kovácsoltvas pad került, díszburkolatot építettek és befüvesítették a területet.
Caritas Hungarica díjjal ismerték el Burján Gyulánét, nyugdíjas védőnőt, a Győri Egyházmegyei Karitász csoport oszlopos tagját.