Címke: közélet
Hirdetés
Ficsór Dávid 2019.10.28.

Győr helytáll minden területen

Felavatták a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium felújított ebédlőjét, az ünnepségen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki az eseményt követően a Győr+ Televízió Konkrét című adásának volt a vendége.

Hajba Ferenc 2019.10.27.

Hetvenöt éve hurcolták el a győri zsidókat

Győr és környékéről hatezer zsidó embert – köztük gyerekeket – hurcoltak el a haláltáborokba 75 évvel ezelőtt. A legújabb történelmi, levéltári kutatások eredményei is elhangoznak azon a Holokauszt-konferencián, melyet a győri zsinagógában tartanak október 30-án 10 órakor. Az íngyenes, nyilvános eseményt a Nyugat-Dunántúli Magyar–Izraeli Baráti Társaság szervezi.

Győr+ 2019.10.25.

Pályaorientáció interaktív formában

Az egyetemi csarnok adott otthon a hagyományos Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutatónak, amelyet idén 20. alkalommal rendeztek meg. Az általános iskolás diákok továbbtanulását, szakmaválasztását segítő rendezvényt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szervezte, amelyen 49 kiállító, amelyből 30 szakképző iskola, 9 munkáltató és 9 egyéb (szolgáltatást, információt nyújtó) szervezet vett részt.

Győr+ 2019.10.16.

Világnapok és győri évfordulók

Összegyűjtöttük, milyen világnapokat tartanak számon október 16-án, és milyen győri évfordulókról emlékezhetünk meg ezen a napon.

Győr+ 2019.10.14.

Új helyen folytatódik Malasits Zsolt mágiája

Idén tavasszal nagyszabású kiállításon mutatta be alkotásait Malasits Zsolt festőművész. A tárlatról az alkotó úgy nyilatkozott, művészi életének egyik csúcspontja volt, amely máig hatással van a mindennapjaira. Az utóbbi hónapok azonban nem az ő esetében vett klasszikus alkotásról szóltak, ugyanis festmények helyett a megújult galérián dolgozott a művész.

Tóth Lilla 2019.10.10.

Győrben is terjed az új őrület

Már több, mint egy hónapja terjed a tetris challenge elnevezésű kihívássorozat az interneten, a héten a győriek is beszálltak a játékba.

Győr+ 2019.10.09.

Megszépült a Zichy-palota udvara

Megszépült környezet várja a Zichy-palota udvarán fotózkodó párokat. A hatalmas, idős platánfa köré kovácsoltvas pad került, díszburkolatot építettek és befüvesítették a területet.

Hirdetés