Címke: bölcsőde
Hirdetés
Szigeti Sándor 2023.08.05.

Egy élet a család és a gyerekek jegyében

A férjével öt gyermekük született és jelenleg a tizenötödik unokájuk érkezését várják. Több mint öt ciklus, 27 év után Győr Város Szociálpolitikájáért díjjal tüntették ki Bartalné dr. Tóth Györgyit, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat nyugállományba vonuló igazgatóját.

Mireider Máté 2023.06.04.

Már épül a bölcsőde Nagyszentjánoson

Újabb nagy lépéshez érkezett Nagyszentjános; lerakták az épülő bölcsőde alapkövét. A településen eddig az óvoda épületében kaptak helyet a legkisebbek, jövő év márciusában a tervek szerint azonban elkészül a saját intézményük is.

J. Kovács Andrea 2023.04.27.

Jól halad az új bölcsőde építése

Jól halad a Szalay Imre utcai bölcsőde építése, azaz lassan körvonalazódik a leendő bababirodalom. Az építkezésen Szeles Szabolcs alpolgármester, a körzet képviselője tartott bejárást csütörtök délelőtt.

Csapucha Adrienn 2023.03.21.

Dr. Pergel Elza: úgy működünk, ahogy kell!

Rádiónk stúdiójába látogatott kedd reggel dr. Pergel Elza. Az alpolgármester fejlesztésekről, közelgő beruházásokról is szólt a műsorban, de kollégáinak kitartó munkájáról, és a csapategység fontosságáról is beszélt a városvezető.

J. Kovács Andrea 2022.09.08.

Korszerű bölcsődében a szentiváni apróságok

Teljesen megújult környezetben tölthetik bölcsis éveiket a győrszentiváni kisgyermekek. Az energetikai korszerűsítést 188 millió forint uniós pályázati pénzből sikerült megvalósítani.

Ficsór Dávid 2022.08.31.

Bölcsődét adtak át Péren

235 millió forintból, a megyei területfejlesztési forrásból épült bölcsőde Péren, melyet szerdán adtak át.

Győr+ 2022.03.20.

Bölcsődei beíratás

Előzetes igényfelmérést tartanak a következő bölcsődei nevelési évre.

Győr+ 2022.03.17.

Igényfelmérést tartanak a győri bölcsődék

Amennyiben a 2022-2023-as nevelési évben győri bölcsődébe kívánják íratni gyermeküket, jelezzék szándékukat elektronikusan, elsősorban 2022. március 22 -23- 24-én, a központi bölcsődék e-mail címein, előzetes igényfelmérés céljából.

Hirdetés