Korszerű bölcsődében a szentiváni apróságok

Fotó: Marcali Gábor
J. Kovács Andrea
2022.09.08. 12:24

Teljesen megújult környezetben tölthetik bölcsis éveiket a győrszentiváni kisgyermekek. Az energetikai korszerűsítést 188 millió forint uniós pályázati pénzből sikerült megvalósítani.

A fejlesztés hatására a jövőben kevesebb hőenergia felhasználásra lesz szükség, hiszen szigetelték a falakat és a tetőt, kicserélték a nyílászárókat, s az új gázkazán mellett napelemeket is felszereltek az épületre. Az uniós támogatás mellett a győri önkormányzat további harminc millióval járult hozzá a munkálatokhoz. Ennek köszönhetően többek között új padlót kaptak a helyiségek, a falakra lambéria került, valamint minden szobát kifestettek. Az apróságoknak akadálymentes, biztonságos terasz is készült.

A csütörtök délelőtti ünnepélyes átadáson dr. Dézsi Csaba András azt mondta: Mindig öröm egy polgármesternek, ha átadhat valamit, ez a fejlesztés pedig azért nagyon lényeges, mert a legfontosabb generációt, a fiatalokat és a legkisebb gyermekeket szolgálja.

Dr. Sík Sándor a körzet képviselője beszédében arról szólt: a felújítások sorát a Móricz Zsigmond Általános Iskolával kezdték, ezt követte a Körtéri, majd a Sugár úti óvoda, most pedig a bölcsőde. A gyerekek a jövő letéteményesei, ezért alapvető, hogy minőségi környezetben nevelkedjenek. Ráadásul a betelepülések, utcanyitások, építkezések következtében nő a családok száma, s ma már több mint tízezren élnek Győrszentivánon. A bölcsőde korszerűsítése azért is lényeges, hogy a legkisebbek is egészséges helyen tölthessék napjaikat. Ezt a célt szolgálták az elvégzett munkafolyamatok a szigeteléstől a vizesblokkok megújításáig. – hangsúlyozta dr. Sík Sándor, aki képviselői keretéből egy öltözőszekrény-rendszert vásárolt az intézménynek.

A rendezvény végén Bartalné dr. Tóth Györgyi, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat igazgatója mondott köszönetet mindenkinek, aki bármilyen formában részt vett a munkában.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt