Senki sem tudja, mi lesz a nyári táborokkal
Április végén általában már a nyarat szoktuk tervezni, sok szülő pedig a gyerektáborok között válogat ebben az időszakban.
Április végén általában már a nyarat szoktuk tervezni, sok szülő pedig a gyerektáborok között válogat ebben az időszakban.
A kórházak után a kétszáz fősnél nagyobb létszámú idős otthonokba is intézményparancsnokokat küld a kormány. Feladatuk a járványügyi előírások betartásának ellenőrzése, és a készletgazdálkodás felügyelete lesz.
Az új koronavírus-járványra tekintettel szűk körű rendezvény keretében vehették át elismerésüket az év megyei jutalmazottai a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Húsz percen át vesztegelt egy tehervonat Győr központjában, az Újlak utcai vasúti átjáróban – számolt be a környék forgalmát teljesen megbénító eseményről egy olvasónk. Az eset ismét rávilágít a forgalmas vasúti átjáróval kapcsolatos nehézségekre.
A húsvéti volt az első hosszú hétvége az idei évben, most pedig következik a második: a május 1-jétől, péntektől kezdődő és május 3-ig, azaz vasárnapig tartó. Következzenek a városi szolgáltatásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók.
Az elvirágzott hagymás növényeket kiszedik, az előkészített virágágyakba pedig májustól egynyári virágok kerülnek.
A hétfőn kezdődő érettségi vizsgák részletes szabályait ismertette Maruzsa Zoltán az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.
A leszerelt rendszámtáblákat a csomagtartóban találták meg. Az ügyben egy harmincegy éves écsi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Vérplazma adására kéri a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. Keddi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy mostantól a koronavirusplazma.hu címen is várják donorjelöltek jelentkezését.
Nyakunkon a vizsgaidőszak, az iskolásokra pedig a tanév vége felé közeledve egyre több erőpróba vár, miközben a távoktatás miatti kezdeti lelkesedés az újdonság varázsának mindennapivá válásával egyre csökkenhet. Hogyan vegyen lendületet a hallgató, a diák, a szülő? A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense, Kövecsesné dr. Gősi Viktória tanácsai segíthetnek abban, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.