Wuhan maszkokkal segít Győrnek
Az év elején Győr küldött pénzbeni támogatást kínai testvérvárosnak, most pedig onnan érkezik védőfelszerelés.
Az év elején Győr küldött pénzbeni támogatást kínai testvérvárosnak, most pedig onnan érkezik védőfelszerelés.
Az új favizsgáló berendezéssel megállapítható a fa egészségi állapota, illetve az is, hogy balesetveszélyes-e. A magyar fejlesztésű, Fakopp hanghullámok segítségével elemzi a törzset, ágakat. A veszélyes fák feltérképezéséhez a lakosság segítségét is várják…
A történelmi egyházak a járványügyi korlátozások részleges feloldásával kapcsolatban újabb intézkedéseket hoztak május 4-től.
A teljes leállás, majd a hosszúra nyúlt bizonytalanság után május 4-étől újra engedélyezték edzések, sőt, zárt kapus találkozók megtartását is a magyar sportéletben. Dr. Bartha Csabát, az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának elnökét egyebek között arról kérdeztük, megvan-e már tervük az újraindulásra, mit szól az idén elmaradt bajnokavatáshoz, és hogy miért vezettek be rugalmas költségvetést a klubnál.
Szabó György eddigi igazgató helyett, április 1-től Lőrincz Attila a Győri Egyházmegyei Karitász vezetője - erről döntött Veres András győri megyéspüspök.
Több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma Szlovákiában.
Az szja 1+1 százalékáról az idén is május 20-ig lehet rendelkezni. A tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát,
Országosan második napja csökken az aktív fertőzöttek száma, a fővárosban azonban egyelőre hatályban maradnak a szigorúbb intézkedések - hangzott el az operatív törzs szerdai délelőtti online sajtótájékoztatóján.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg - közölte a tárca.
Az elmúlt időszakban sem pihentek, a háttérben zajlottak az előkészületek, és felújítások is történtek.