Megszerezte első pontjait idegenben az AGROFEED ETO-UNI Győr
Bár az első félidőt egy gólos hátrányban fejezte be a győri csapat, a másodikban kemény védekezésüknek köszönhetően elhozták a győztesnek járó pontokat Szegedről.
Bár az első félidőt egy gólos hátrányban fejezte be a győri csapat, a másodikban kemény védekezésüknek köszönhetően elhozták a győztesnek járó pontokat Szegedről.
Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának játékosai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás együttes tagjai, a hozzájuk közel álló személyek és a szurkolók elevenítik fel emlékeiket.
A szezon utolsó hazai ETO labdarúgó-mérkőzését rendezik kedden 19 órakor a győri stadionban, amikor is a női bajnokság döntőjére, az ETO-FTC találkozóra kerül sor.
A Győr számára a bajnoki cím után a kupa elhódítása, a Ferencvárosnak a Magyar Kupa trófa megszerzése volt a tét a mai fináléban.
Példátlan késés után nagy küzdelmet hozott a Párizsban megrendezett Liverpool - Real Madrid Bajnokok Ligája finálé.
A Siófok kis híján elcsípte a Ferencvárost az elődöntőben, a mieink nagyon simán jutottak túl a Dunaújvároson.
Ficsór Dáviddal a kapuban szárnyal a Csorna focicsapata a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban.
A győri Ovifoci klub kis futballistái szombaton szemléltették, miért a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága. Több száz óvodás gyermek rúgta a labdát az ETO Park centerpályáján a klub által szervezett gálán, amelyen a szervezet fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték – a koronavírus-járvány miatt két év csúszással.
Győri sikerek: Kopasz Bálint nyerte a férfi kajak egyesek pénteki 1000 méteres versenyét a kajak-kenusok idei első világbajnoki válogatóján. Takács Kincső C-1 200-on diadalmaskodott.
Több mint kétezer fiatalt mozgat meg az Atlétikai Diákolimpia Országos döntője, amely egy hétig tart a győri Olimpiai Sportparkban. Az ünnepélyes pénteki megnyitón elhangzott, a Diákolimpia már 35 éves múlttal rendelkezik. A megmérettetéseken évente 160 ezren indulnak az egész országban, és a sportágakon belül az atlétika a legnépszerűbb.