Női kézilabda

Vereség a Magyar Kupa döntőjében

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2022.05.29. 19:09

A Győr számára a bajnoki cím után a kupa elhódítása, a Ferencvárosnak a Magyar Kupa trófa megszerzése volt a tét a mai fináléban.

A debreceni Főnix csarnokban előzőleg a Siófok szerezte a harmadik helyet, miután 27-20-ra legyőzte a Dunaújvárost a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

Ezután következett a finálé, ahol egy klasszikus párharc újabb felvonását rendezték: a Győr és a Ferencváros csapott össze. Mint ismert, a mieink csak jobb gólkülönbséggel szerezték meg korábban a bajnoki címet, a Fradit pedig fűtötte a visszavágás lehetősége, hogy ha már a bajnoki címet elbukták, egy kupasikerrel visszavágjanak az ETO-nak.

A bajnok győriektől Kari Brattset és Jelena Despotovic, a fővárosiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Julia Behnke és Alicia Stolle hiányzott.

Silje Solberg négy lövést védett, pedig Rü Unhi három gólt szerzett az első tíz percben, a remekül védekező címvédő az ő vezérletükkel 4-1-re ellépett, de ellenfele gyorsan egyenlített. Ezt követően Solberg emberelőnyben az üresen hagyott kapuba lőtt, majd Ambros Martín győri vezetőedző észrevette, hogy a megengedettnél eggyel több FTC-játékos van a pályán, ezért a fővárosiakat még egy kiállítással büntették.

A továbbra is hatékonyan védekező ETO ismét három-, majd négygólos előnybe került, a nagyszerűen küzdő ferencvárosiak azonban eredményes hajrát produkáltak, és 5-1-es sorozatuknak köszönhetően döntetlen volt az állás a szünetben.

Fotó:. MTI/Czeglédi Zsolt

A fővárosiak a második félidő elején – a meccs során először – átvették a vezetést, de elhúzni nem tudtak ellenfelüktől. Mindkét együttes nagy lendülettel, szervezetten kézilabdázott, jól védekezett, kapusbravúrokból sem volt hiány, így továbbra is színvonalas volt a finálé. Felváltva estek a gólok 17 percig, majd amikor már 20-18-ra vezetett az FTC, a túloldalon Martín időt kért. Csapata ezután sem tudott kilábalni a hullámvölgyből, több mint hét percig nem talált be és háromgólos hátrányba került.

Az FTC még jobban védekezett, mint a meccs korábbi szakaszában, Janurik Kinga remekelt a kapuban, és a világbajnok holland Angela Malestein vezérletével teljesen megérdemelt sikert aratott a jövő szombaton Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó ETO felett.

Malestein hét, Klujber Katrin öt, Emily Bölk négy góllal, Janurik 12 védéssel (40 százalékos hatékonysággal) járult hozzá a sikerhez. A győrieknél Veronica Kristiansen hat, Rü Unhi öt alkalommal volt eredményes, Solberg nyolc, Amandine Leynaud négy, Laura Glauser egy lövést védett.

Ferencváros Rail Cargo – Győri Audi ETO KC 26-22 (12-12)

Ambros Martín: Az első félidőben minden jól indult, domináltuk a játékot, az utolsó két perc kivételével. Akkor egyenlíteni tudott a Ferencváros, ami megcsappantotta az önbizalmunkat. Ez pedig az egész második félidőre rányomta a bélyegét. A Ferencváros nagyon jó csapat és remek ellenfél, és amikor ellenünk lépnek pályára extra motiváció fűti őket. Ilyenkor ránk fokozott nyomás hárul, ezért minden Fradi elleni meccs különösen nehéz számunkra.”

Elek Gábor:Nem értem a női kézilabda lélektanát. Ha valaki megmagyarázza, hogy a tegnapi elődöntőn mutatott gyengécske játékunk után honnan vettük elő a mai extra formát, nem tudnám megmondani. A ma délelőtti edzésen sem láttam ennek előjelét. Nagyon mélyről jöttünk és nagyon magasra jutottunk fel. A mentalitás és a csapategysége győzelme volt a mai sikerünk titka. Annak is nagyon örülök, hogy rendre képesek vagyunk a Győr ellen felszabadultan játszani. Óriásit mentünk ma.”

A Fradi győzelme azt jelenti, hogy az ETO nem tudta megvédeni a Magyar Kupa címét. A mieinkre azonban még ezután a legfontosabb próbatétel, a jövő hétvégi Bajnokok Ligája négyes döntő Budapesten.

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #Magyar Kupa | #női kézilabda |