Sport
Pécskai István 2022.04.23.

„A gyerekek krétával írták fel a nevünket a mezükre”

Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának játékosai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, az ikonikussá vált mesteredző, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás együttes tagjai elevenítik fel emlékeiket.

Győr+ 2022.04.23.

Nagy sorozat vár a női csapatra

A Simple Női Liga 17. fordulójában újabb rangadó vár az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapatára, ugyanis Miskolcra látogat, ahol a DVTK együttesével mérkőzik meg, szombaton 15 órától.

MTI 2022.04.22.

Forma-1: Verstappené az első rajtkocka a sprintfutamon

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj pénteki időmérő edzését, így ő indulhat az élről a szombati sprintfutamon. A vb-címvédő versenyző idei első, pályafutása 14. pole pozícióját szerezte meg. Mögötte a pontversenyben éllovas monacói Charles Leclerc (Ferrari) végzett másodikként, míg a harmadik rajthelyről a brit Lando Norris indulhat a McLarennel.

MTI 2022.04.22.

Női labdarúgó-Eb – Magyar partjelző is lesz az angliai tornán

Vad Anita személyében magyar partjelző is közreműködik majd a női labdarúgó Európa-bajnokságon. A magyar szövetség (MLSZ) közösségi oldalának pénteki beszámolója szerint az európai szövetség (UEFA) 25 játékvezető-asszisztenst jelölt ki az angliai kontinensviadalra.

Győr+ 2022.04.22.

A tervek szerint zajlik az átalakulás a Győri Audi ETO KC-nál

A Győri Audi ETO KC menedzsmentje a klub újonnan megválasztott elnökével, Görbicz Anitával közösen határidőre benyújtja a K&H Női Kézilabda Liga 2022/23-as kiírásában való induláshoz szükséges iratokat, azaz klub által alapított Kft. megfelel a következő évadban életbelépő klublicensz minden feltételének. Az új szezon nevezéséhez szükséges gazdasági társaság megalakult, melynek vezetői Vanyus Attila és Endrődi Péter lettek ügyvezetőként.

MTI 2022.04.21.

A magyar válogatott kijutott az Eb-re

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a novemberi Európa-bajnokságra, mivel csütörtökön 30-18-ra győzött Portugália vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel behozhatatlanná vált az előnye a tabellán.