Új kihívás: Kammerer Zoltán polgármesterjelölt lett Gödön
A háromszoros olimpiai és világbajnok győri kajakos független polgármesterjelöltként és képviselőjelöltként indul a május 14-i gödi időközi önkormányzati választáson.
A háromszoros olimpiai és világbajnok győri kajakos független polgármesterjelöltként és képviselőjelöltként indul a május 14-i gödi időközi önkormányzati választáson.
SERCO UNI Győr női kosárlabda csapata a TFSE-MTK-t fogadta kedden este az egyetemi csarnokban, a női NB I rájátszásában.
Álomszerűen kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink a Puskás Arénában 3-0-ra ütötték ki Bulgária együttesét. Nekünk, győrieknek külön öröm, hogy a sikerből három volt ETO-játékos is kivette a részét: Lang Ádám, illetve Kerkez Milos kezdőként, Kalmár Zsolt csereként lépett pályára, az egykori gyirmóti Varga Barnabás pedig most debütált a nemzeti csapatban.
Biztossá vált, hogy a felnőtt csapatban egyre több lehetőséghez jutó, és a korosztályos válogatottban vezérszerepben is bizonyító Farkas Júlia hosszú időre elkötelezte magát a győri klubhoz. A tehetséges irányító profi szerződést kötött és jövőre is az első csapat keretének tagja lesz. Ezzel a szerződéssel véglegessé vált a Győri Audi ETO játékoslistája a 2023/24-es szezonra vonatkozóan.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel zárult Európa-bajnoki selejtezőn bebizonyította, képes lehet nagy dolgokra.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kihirdette a magyar női kézilabdaválogatott 19 fős keretét az Izland elleni világbajnoki selejtezőkre. A Győri Audi ETO-t három játékos és három szakember képviseli a nemzeti együttesben.
A magyar labdarúgó-válogatott 40 év után újra győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot: hétfőn este a Puskás Arénában magabiztos játékkal nyert Bulgária ellen.
Supka Attilát nevezték ki a labdarúgó NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvár kispadjára.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyáltalán nem számít könnyű mérkőzésre hétfőn a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
A Simple Női Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC gárdáját fogadta a győri csapat. Az élvonal második helyén álló ETO, nagy szélben, küzdelmes mérkőzésen gyűjtötte be újabb győzelmét.