Hatalmas blamázs: 0-3-mal otthon ejtették ki a Fradit
Óriási meglepetésre az idegenbeli döntetlen után hazai pályán esett ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Ferencváros a Feröer-szigeteki bajnok ellen.
Óriási meglepetésre az idegenbeli döntetlen után hazai pályán esett ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Ferencváros a Feröer-szigeteki bajnok ellen.
Tíz év után először ment nyaralni családjával Ihász Veronika, a Győri Darts Club Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki kilencedik dobója. A kiváló sportoló azt mondja, szüksége van most egy kis pihenőre.
Az NB II-ben szereplő ETO FC átigazolta Christoph Kröhnt az osztrák másodosztályban szereplő FAC Wien gárdájától. A csatár pályára lépett a győri csapat ellen felkészülési mérkőzésen, ahol felkeltette a zöld-fehérek szakmai vezetésének érdeklődését.
Negyvenhárom ország mintegy 200 atlétája, közöttük 35 magyar sportoló állt rajthoz kedden a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Farkas Júlia és Kövér Luca történelmet írt az U19-es női kézilabda-válogatottal, amely hibátlan mérleggel, hét mérkőzésből hetet megnyerve diadalmaskodott az Európa-bajnokságon. Farkas Júliát kétszer a mérkőzés legjobb játékosának is megválasztották a tornán, elévülhetetlen érdemeket szerzett tehát a diadalban.
Az NB I-ben szereplő ETO FC Győr női focicsapata szerződtette a 21 éves Maya Ladhanit, aki támadó középpályásként meghatározó játékosa volt a kanadai utánpótlás válogatottaknak, az U15-ös csapattal ezüstérmes, az U17-es együttessel pedig bronzérmes lett a Concacaf-bajnokságban, és az U20-as válogatottnak is rendszeresen tagja volt.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi közlése szerint Magyarország és Olaszország érdeklődik a Bajnokok Ligája 2026-os és 2027-es döntőjének rendezése iránt.
Jelentős változtatásokat hajtott végre a játékoskeretén az NB II-ben szereplő ETO FC. A győri klub a nyári átigazolási időszakban külföldi labdarúgókkal erősített, ami egyértelműen annak a jele, hogy a gárda célja a feljutás az élvonalba. A légiósok szerződtetésének ugyanakkor komoly ára van.
Ha valaki azt mondja Győrben, hogy tenisz, a sok kiválóság és legendás edző között Szombati-Serfőző Eszter neve is biztosan felmerül. Szívügye az utánpótlás nevelés, de mellette szenior sportolóként a saját életében is egymást érik a teniszsikerek. Eredményeire családja, így kislánya, Johanna is borzasztó büszke.
Hét versenyző képviselte a Graboplast Győrt a horvátországi Kajak-Kenu maraton EB-n. A női kajakosok klasszikus versenyében Czéllai-Vörös Zsófi ezüst, míg a férfi kajak párosban Boros Adrián és Kolozsvári Brúnó bronzérmet szerzett. A rendkívüli hőség miatt utóbbiak már nem 30, hanem „csak” 22.6 km-t eveztek.