Ünnepi koszorúzás Győrben
Ma országszerte az államalapításra emlékeznek. Győrben a Bécsi kapu téri Szent István szobornál tartottak koszorúzást.
A covid alatt is szakmasztárokat neveltek
A Covid-járvány se akasztotta meg a Lukács Sándor Technikum korábbi lendületét, az intézmény a pandémiával terhelt előző tanévben is szakmasztárokat nevelt ki. Ezt mondta a Győr+ Médiának az iskola igazgatója, aki arról is beszámolt, milyen felújítási munkálatok zajlottak a szünidőben. Szentpéteri Marianna, aki a közelmúltban vette át a Győr Oktatásügyéért elismerést, arról is beszélt, hogy természetesen jelenléti oktatásra készülnek és bíznak benne, hogy fenntartójuk, a szakképzési centrum megoldja az esetleges gázellátási problémákat.
Kordáékkal bulizott Győr az első napon
Ma délután hivatalosan is megkezdődött az augusztus 20-i ünnepi programsorozat Győrben, amely idén három napos lesz.
Régi és kortárs fotók a Városházánál
„Így látnak ők – régi és kortárs fotográfusok városképei” címmel nyílt kiállítás a győri Városháza előtti téren. A felvételeken Győr, illetve testvárvárosa, Dunaszerdahely ikonikus helyszínei szerepelnek.
Kitüntetések a megyei díszközgyűlésen
A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat díszközgyűlésen emlékezett meg Szent István királyról és a magyar államalapításról. Az Esterházy-palotában megtartott ünnepségen átadták a megye legrangosabb kitüntetéseit.
Eseménydús a polgári védelmi tábor
Már 26. alkalommal rendezték meg idén a Polgári Védelmi Tábort Győrújbaráton. A táborozók nagy része évről-évre visszatér, hiszen egy héten át számos programlehetőség várja itt a fiatalokat. Csütörtökön a katonák tartottak bemutatót, a gyerekek pedig egy rögtönzött testnevelés órán is részt vehettek. Csepi László, a tábor vezetője szerint ez az egyetlen olyan tábor, ahogy egy héten keresztül minden rendvédelmi szervvel közelről is megismerkedhetnek, továbbá kipróbálhatják az eszközeiket is. Rendőrök, búvárok, polgárőrök, katonák, és a tűzoltók is bemutatkoztak, pénteken pedig a mentősök zárják a sort.
Mozgalmas nyár után ökoősszel indít a Baksa Gimi
A mozgalmas tanév után nyáron sem unatkoztak a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Diákjai. Az alapítványuknak köszönhetően ugyanis nyelvtanfolyamon vehették részt, mely során a második idegen nyelvből készítették fel őket a nyelvvizsgára. A táborok sem maradhattak el, a frissen felvett diákok a Gólyatáborban, míg a többiek a vízivándor táborban ereszthették ki a gőzt. A szorgosabbak eközben megnyertek egy országos versenyt is, a napokban pedig már a tankönyvek szortírozása zajlik. Az új tanévre is készülnek gőzerővel, mely során szeptemberben egy különleges öko programon vehetnék részt a diákok.
A nemzeti ünnepen áldják meg a faragott kaput
Hónapokkal korábban elkészült a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút, amit tavaly ősszel hivatalosan át is adtak, most pedig ünnepélyesen megáldják a népszerű kerékpárút fölé emelt faragott kaput. Erről a térség országgyűlési képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Kara Ákos kiemelte, a kormányzati forrásból épült, sokak által a térség leghasznosabb beruházásának tartott bicikliút egyik éke a Schreiner Károly által készített faragott kapu, amit augusztus 20-án áldanak majd meg, ünnepélyes keretek között.