A kamara 2023-ban is segít a vállalkozásoknak
A koronavírus járvány kiteljesedése, azaz 2020 óta nehéz időket él a gazdaság, ezen az állapoton nem segített a lassan egy éve tartó háború sem, amely az energiaárak növekedését és hatalmas inflációt is hozott magával.
Nyugodtabb évre számítottak
Előzetesen könnyebb esztendőre számítottak az ezt megelőző évek viszontagságai után, de a háború következtében kialakult energiaválság, és a különböző megmozdulások is hatással voltak a oktatói, nevelői munkára. Ezt mondta Híradónknak Horváth Péter.
Teltházas előadásokat remél 23-ban is a Vaskakas
2022-ben a nehézségek ellenére is teltházas előadásokat élhetett meg a Vaskakas Bábszínház. Színes előadásokkal várták a kicsiket és a nagyokat, ráadásul a rezsiválság okozta nehézségekkel is meg kellett küzdeniük.
Fenyőgyűjtés ünnep után
Vannak, akik már közvetlenül az ünnep után, vannak akik vízkeresztkor, de olyanok is akadnak akik csak január végén bontják le az ünnepi díszbe öltöztetett fenyőjüket. A fákat ne a szemetesbe, ne a hulladéksziget, vagy a kuka mellé dobjuk, hanem vigyük el a kijelölt gyűjtőpontokra. Városszerte 110 gyűjtőhelyet jelölt ki erre a célra a Győr-Szol Zrt., akik elszállítják és hasznosítják a fákat.
26 megyebeli szakdolgozó kapott elismerést
26 egészségügyi szakdolgozó kapott kitüntetést a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetétől a napokban. Megyénkben, 2019 óta jutalmazzák az orvosok felterjesztése alapján a szakmailag kiváló munkát végző ápolókat, a karácsony előtti időszakban.
Fényes ünnepvárás Győr belvárosában
Utolsó roham a boltokban, sorban állás a halárusnál, vadászat a szabad parkolóhelyekre. Sokaknak így telnek az utolsó napok karácsony előtt, de aki szeretne egy kicsit hangolódni, átélni az ünnepi fények varázsát, annak továbbra sem késő sétálni egyet a hangulatos győri belvárosban.