A kölcsönös bizalomra épít a rendőrfőkapitány
Hagyományteremtő találkozóra hívta dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Vármegye rendőrfőkapitánya a sajtó képviselőit kedden. A kötetlen hangulatú beszélgetésen a legfontosabb kérés az volt: alakuljon ki egy jó, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat a rendőrség és a média munkatársai között.
Győrben is egyre több az influenzás
Túl vagyunk a tél felén, de igazi mínuszok csak néhány napig voltak, az enyhe időjárás pedig kedvez az influenza, a vírusok és baktériumok terjedésének.
A pannonhalmi főapát lett a Sokoró-kapu anyaországi fővédnöke
Decemberben jelentette be a Sokorói Tájegység Egyesülés, hogy több civil szervezet összefogásával megépül a világ legnagyobb székelykapuja.
GYHG: minden munkahelyet megőrzünk
Takarékos, költséghatékony év áll a GYHG mögött, ahol sikerült minden munkahelyet megőrizni. Nagy Csabát, a cég ügyvezetőjét pedig újabb egy évre megválasztotta a győri képviselő-testület. A vezető azt vallja: a munkát el kell végezni, mert ha munka van, minden van!
Mától online is vehetünk töltésközlekedési engedélyt
A töltéskorona jogszerű használatát eddig kizárólag papír alapon kibocsátott töltésközlekedési engedély biztosította. Az ÉDUVÍZIG január 24-től áttér az online értékesítésre a 3,5 t össztömeget meg nem haladó gépjárművek esetében.
Jakabos Zsu tengeri csillagos keresztszülő lett
A világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkja és gyógyfürdője nyílik júniusban, Győrben. A Rába Quelle közösségi oldalain a győri vízi élménypark nyitásáig minden hónapban egy népszerű, ismert ember személyesít meg egy-egy tengeri csillagot.
Egyelőre nem kell szimulátor a „B”-s jogsihoz
Tavaly augusztus elsején jelent meg egy rendelet, amely szerint 2023-tól szimulációval egészülhet majd ki a „B” kategóriás jogosítvány megszerzése Magyarországon. A jogszabály egyelőre hatályon kívül van és hivatalosan kidolgozás alatt áll.
Győr sportcsillagait ünnepelték
Az elmúlt esztendő legsikeresebb győri sportolóit díjazták a Széchenyi István Egyetem Koncerttermében, régi nevén a Zsinagógában. Az év sportcsillagai 2022-ben című eseményen hat kategóriában hirdettek győztest.