Az év első eledelgyűjtésén vett részt a Győri Puha Praclik Egyesülete

Szerző és fotó: Kóka Enikő
2023.02.13. 14:34

A szombati gyűjtésen a vártnál sokkal több jó minőségű eledel és alom gyűlt össze, ami az egyesület jelenlegi védenceik ellátását részben fedezi. Ahhoz hogy több cicán tudjanak segíteni, több támogatóra is van szükség.

Több mint két hónapnyi kihagyás után ismét lehetőség adódott a Praclik számára, hogy a pártfogolt cicák részére eledelgyűjtést tartsanak. Szórólapokat osztottak, sokat beszélgettek az érdeklődőkkel, az adományozókat pedig kis meglepetésekkel várták.

Az eseményen az eddigiekhez hasonlóan nem csak az egyesület alapító tagjai, de az ideiglenes gazdik egy része is jelen volt. A legfiatalabb Praclis tag még csak ötéves, de már tudja, hogy mi az ami fontos, így örömmel segít a csapatnak minden alkalommal.

Az lenne a cél, hogy minél kevesebbet kelljen elvenni a kasszából, hiszen ezt a pénzt inkább orvosi költségekre és ivartalanításra szeretnénk költeni. Az áremelkedések érintettek minket és az adományozóinkat is, ugyanis 15-20 százalékot emelkedtek az árak a decemberiekhez képest. Reméljük, hogy megkapjuk az engedélyt és ezentúl minden hónap második szombatján gyűjthetünk itt. Nem éppen jó ezt kimondani, de enélkül lehet, hogy nem tudnánk tovább működni” – mondta el Rikovics Anita, a Győri Puha Praclik Egyesület alelnöke.

Lassan itt a kiscica-szezon, és minden bokor alatt apró kis csöppségek fogják várni a segítő kezeket. Az egyesület is hamarosan beizzítja a cicabölcsit, amihez rengeteg tápszerre és junior cicaeledelre lesz szükségük, így az adományokat a gyűjtést követően is örömmel fogadják. Elmondásuk szerint a legnagyobb vágyuk jelenleg egy oxigénsátor. A sátor segítségével talán több esélyük lenne felvenni a harcot a cicák életéért, hiszen rengeteg beteg és balesetet szenvedett tappancsoson segítenek nap mint nap.

“Találtunk egy pár napos kiscicát, nem tudtuk bevállalni, de az egyesület befogadta, felnevelte és örökbe adta. Napi szinten nézzük, hogy mi történik a praclikkal, az adómat is nekik adom és ha tudunk akkor mindig viszünk ki nekik valamit. Az unokám kimondottan rajong értük, csak azt sajnálta, hogy nem jöhetett most el. Nagyon szeretem őket, örülök neki, hogy működik az egyesület és ilyen lelkiismeretesen dolgoznak, mert rengeteg állat szorul rá, hogy segítsenek nekik” – mondta el nagy örömmel, Stérné Hegedüs Katalin.

Az adományozók között többen akadtak akik rendszeresen támogatják a praclikat eledellel, pénzadománnyal vagy az adójuk 1 százalékával. Megfordultak a gyűjtésen olyanok is, akik már nem az első cicájukat fogadták tőlük örökbe és azon gondolkodnak, hogy a jelenlegi két cica mellé még egy harmadikat is szeretnének.

A Puha Praclik következő gyűjtése márciusban lesz esedékes és remélhetőleg minden hónap hasonlóan jól fog nekik sikerülni.

TV-s szerkesztők: Ficsór Dávid, Kóka Enikő