Több mint 40 cég kínálta karrierlehetőségeit
Fontos a közvetlen kapcsolat kialakítása a cégek és a leendő munkavállalók között. Ezt tartja szem előtt már évek óta a Széchenyi István Egyetem, amely ismét megrendezte, immár hagyományosnak mondható Karrierbörzéjét. Több, mint 40 partnercég kínálta mintegy 400 munka- és gyakornoki lehetőségét kedden, a győri campuson.
Példát mutattak a városházi dolgozók
Kihelyezett véradás volt kedden a győri Városházán. Évente két alkalommal szervezik meg az eseményt a hivatalban. A véradók száma rendszerint a százhoz közelít, a legtöbben pedig visszatérő résztvevők. A hivatali véradáson az is kiderült, hogy a hölgyek élen járnak az önkéntes segítségnyújtásban, de természetesen urak is szép számban érkeztek, hogy vérükkel akár három életet is megmentsenek.
Fákat kaptak az újszülöttek
A Győrkőcliget újabb, mintegy 80 facsemetével gyarapodott, melyeket kedden, a hagyományokhoz híven dr. Dézsi Csaba András polgármester, Szeles Szabolcs és Radnóti Ákos alpolgármesterek közreműködésével ültettek el a DAC-pálya mellett, a marcalvárosi kiserdő részeként.
Energiatakarékos üzemmódra kapcsolt a Győri Könyvszalon
Új helyszínen rendezi meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a XXI. Győri Könyvszalont november 18 és 20. között. A nagy múltú rendezvénynek idén a Kisfaludy Károly Könyvtár épülete ad otthont. A programkínálat most is bőséges lesz fél száznál is több szerzővel találkozhatnak a résztvevők, emellett dedikálások, Mesesarok, és remek beszélgetések várnak a közönségre.
20 százalékkal is nőhet a minimálbér
Elkezdődött a 2023-as minimálbérről szóló tárgyalássorozat a kormányzat és a munkavállalói, munkáltatói szakszervezetek között. Az érdekvédők egyöntetűen 15-20 százalék közötti emelést szeretnének kiharcolni. Legutóbb 2022 év elején nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, előbbi bruttó 200 ezer, utóbbi pedig bruttó 260 ezer forintra.
Sétával ért véget a Diabétesz Nap
Kék sapkás és kék lufis felnőttek és gyermekek gyülekeztek a Káptalandombon vasárnap délután, ekkor tartották ugyanis a Diabétesz Sétát.
Ki a legjobb versmondó?
Négy év kihagyás után a Győri Nemzeti Színházban ezen a hétvégén rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, illetve a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És Prózamondó Versenyt.
Érkezik a nyugdíjemelés és a prémium
A szépkorúak ebben a hónapban kapják meg a 4,5 százalékos nyugdíjemelést, az utólagos egyösszegű korrekciót és nyugdíjprémiumot is, ami a legtöbb nyugdíjas számára 10 ezer forintot jelenthet.