Híradó
Pécskai István 2023.03.07.

A rekorder Patkás Tamást köszöntötték

Patkás Tamást - becenevén Tomi Rockyt - köszöntötték a győri városházán. Győr város parasport nagykövete tavaly nyár végén sikeresen teljesítette az Amerikai Egyesült Államokban, a Csendes-óceánban úszva az Alcatraz-börtönsziget és a San Francisco közötti több mint 3 kilométeres távot. A keddi eseményen Sebestyén István, a Magyar Rekordok Egyesület elnöke is részt vett, a szervezet ugyanis felvette a csúcsai közé Patkás úszását.

ZKÁ és NB 2023.03.07.

Petőfi emlékét Abdán is őrzik

„Petőfiről és koráról másként" - ezzel a mottóval mutattak be színpadi játékot, a Győr melletti Abdán a helyi iskolásoknak. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Petőfi 200 emlékév keretében zajlott a bemutató, amire a Zrínyi Ilona Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulóit hívták meg. A "Szabadságharc" című darab rendezője és egyik szereplője a Jászai Mari-díjas színművész, Kálló Béla, Petőfi Sándort pedig a Győrben már jól ismert versvándor, Tóth Péter Lóránt alakította.

J. Kovács Andrea | Fotó: Marcali Gábor 2023.03.07.

Bagdy Emőke az MCC-ben

Pedagóguskonferenciára várták az érdeklődőket a Káptalandombon lévő tehetségközpontban. Az eseményt Fekete Dávid, az MCC győri vezetője köszöntötte.

Pécskai István 2023.03.06.

425 éve sikerült visszafoglalni Győrt a törököktől

Városunk különleges jubileumot ünnepel ebben az esztendőben. 425 évvel ezelőtt, 1598. március 28-án és 29-én sikerült ugyanis visszafoglalni Győrt a törököktől. Emellett közeleg az 1848-as forradalom évfordulója is. A két eseményről Szabó Gyula, az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke mesélt a Győr+ Médiának.

J. Kovács andrea 2023.03.06.

A legjobb energia, amit nem használunk el

A klímavédelemről tartottak szakmai találkozót a vármegyeházán. A rendezvényen emléklapot vehetett át Écs, Győrsövényháza, Kunsziget és Sopronhorpács polgármestere, mert az általuk vezetett településeken különösen sokat tettek az energiatakarékosságért és az élhetőbb környezetért.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.03.06.

Bringabarát Győr: új kerékpárutak több mint fél milliárdból

Közel 550 millió forint uniós forrásból bővült a kerékpárút-hálózat Győrben. A február végén zárult projekt célja az volt, hogy tovább bővítse a város kerékpárút-hálózatát, amivel biztonságosabbá válik a biciklis közlekedés, valamint újabb forgalomcsillapított övezettel bővüljön Győr. A fejlesztés több városrészt is érintett: a Tatai úton, a Régi Szentiváni úton, a Reptéri úton, a Kodály Zoltán úton, a Kunszigeti úton és az 1301-es út mellett is készült új kerékpárút. A projektnek hála, még bringabarátabb lett a város, ahol egyre többen közlekednek napi szinten két keréken.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.03.06.

Gyula atya újra „szolgálatban”

Súlyos szívműtétje és rehabilitációja után újra dolgozik a nádorvárosi Szent Kamillus templom plébánosa. Berkes Gyulát Budapesten operálták, a beavatkozás szerencsére jól sikerült, majd Gyula atya háromhetes rehabilitáción volt Balatonfüreden. Nádorváros tiszteletben álló plébánosáért és Győr díszpolgáráért rengetegen aggódtak az elmúlt időszakban, az atya pedig köszöni szépen a sok szeretet, amit a jövőben is igyekszik meghálálni. Berkes Gyula hétvégén már vissza is tért munkahelyére, a Szent Kamillus plébániára, hétfőn a Győr+ Médiának beszélt először arról, hogy élte meg az elmúlt heteket.

Szerző és fotó: Németh Boglárka 2023.03.05.

Tavaszi gardróbcsere az Ökosikken

A győriek minden évszakban igyekeznek környezetbarát módon kapcsolódni a divatiparhoz. A Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület ezért a belvárosi kávézókkal összefogva minden évszakban igyekszik megszervezni az Ökosikk nevű eseményt. A rendezvény célja, hogy a résztvevők úgy frissíthessék fel gardróbjukat, hogy közben jól is érezzék magukat, ráadásul a "zöld vásárral" még a környezetükért is tesznek.

Németh Boglárka 2023.03.04.

Vasárnap vár az ÖKOSIKK!

Ahogy arról korábban már a Győr+ Média is beszámolt, március 5-én vasárnap rendezik a tavaszi ÖKOSIKK-et a győri belvárosban. Válogassuk át a szekrényeket, és a már megunt, kinőtt, de tökéletes állapotban lévő ruhákat és kiegészítőket vigyük el a négy helyszín egyikére!