Gazdaság

20 százalékkal is nőhet a minimálbér

Zombai-Kovács Ákos Depositphotos
2022.11.07. 10:12

Elkezdődött a 2023-as minimálbérről szóló tárgyalássorozat a kormányzat és a munkavállalói, munkáltatói szakszervezetek között. Az érdekvédők egyöntetűen 15-20 százalék közötti emelést szeretnének kiharcolni. Legutóbb 2022 év elején nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, előbbi bruttó 200 ezer, utóbbi pedig bruttó 260 ezer forintra.

Rekordszinten a hazai foglalkoztatás, a bérek is folyamatosan nőnek a legtöbb ágazatban. Sok százezer munkavállalót érint, hogy elkezdődtek a tárgyalások a minimálbér emelésének mértékéről. Az első megbeszéléseken állítólag 15-20 százalék körüli emelkedés került szóba, de még nagyon az elején járnak a tárgyalásoknak, ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei képviseletvezetője se tudott pontos számot mondani. „Persze a fejekben megvan, mekkora emelést szeretnénk, de egyelőre még kezdeti stádiumban vagyunk a tárgyalásokkal, úgyhogy konkrét számot nem mondanék, de a legfontosabb, hogy a minimálbér reálértéke megmaradjon” – mondta a MASZ illetékese.

A képviseletvezető szerint hónapokig is eltarthat majd, mire kiderül, mennyivel nő jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum. Addig is legalább jó hír, hogy a kereskedelemben folyamatosan nőnek a bérek, főleg itt, a nyugati határ közelében. Ennek ellenére komoly létszámhiánnyal küzdenek a boltok. ”Valóban egyre jobb béreket tudnak adni az áruházak és a láncok, de még ennek ellenére is komoly létszámhiánnyal küzdünk sok helyen, például az osztrák határ közelében most is hirdetnek millió fölötti fizetéssel ápolói álláslehetőséget, ezzel pedig nehéz versenyezni” – tette hozzá Potyondi Antal.

Közeledik az advent, ami a kereskedelmi alkalmazottak számára talán a legmegterhelőbb időszak. Ilyenkor szabadságra nem is tudnak menni, egymás között osztják el a műszakokat, lehetőleg minél igazságosabban. „A kereskedelemben szokás, hogy november-decemberben nem mennek szabadságra a munkavállalók, a szabadnapokat azonban a rendkívüli leterheltség mellett is igyekeznek előírás szerint kiadni a munkáltatók, még az adventi hetekben is” – fogalmazott az érdekvédelmi szakember, aki egyben a KASZ alelnöke is.

Közben már 10 ezernél is többen írták alá azt a KASZ kezdeményezést, miszerint december 24-én délben zárjanak be a boltok idehaza. Mivel sokan támogatják az ötletet, a napokban a szakszervezet hivatalosan is kezdeményezi a 12 órai zárást szenteste napján.

Kapcsolódó témák: #bér | #foglalkoztatás | #kereset | #minimálbér | #szakszervezet |